eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Továbbra is fenyeget a cián

Továbbra is fennáll egy Romániából kiinduló folyószennyezés veszélye, mert a cianidos technológiát a Tisza vízgyűjtő területén lévő bányákban használják - mondta az InfoRádiónak a szolnoki székhelyű Tisza Klub elnöke.

Hamar József emlékeztetett: az Országgyűlés február 1-jét a 2000-es nagy ciánkatasztrófa után a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.

A Tisza Klub elnöke szerint azóta a Tisza élővilágának regenerálódása – a felső folyószakasztól kiindulva - jó úton halad.

Idősebb halak persze nemigen vannak az alsóbb szakaszon – tette hozzá.

Hamar József elmondta: különösen örömteli, hogy a kérészek, azaz a tiszavirágok állománya tartósan nem károsodott a szennyeződés miatt.

A klubelnök ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a folyót fenyegető veszély továbbra sem múlt el, mert sok észak-erdélyi bányánál alkalmazzák a cianidos technológiát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×