eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Vezet a Fidesz a Gallupnál

A Gallup szerint a pártot választó biztos szavazók körében 6 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt.

A január második felében, több mint kétezer ember megkérdezésén alapuló reprezentatív vizsgálat adatai alapján kétpárti parlament alakulna, ha most lennének a választások.

A Magyar Gallup Intézet adatai szerint a pártot választó biztos szavazók 48 százaléka támogatja a Fideszt, 42 százaléka az MSZP-t.

A felmérés alapján az is megállapítható, hogy a kampány hivatalos kezdetével meredeken emelkedett az érdeklődés a politika és a választások iránt.

A Gallup közölte: a megkérdezettek 69 százaléka mondta, hogy részt vesz az áprilisi választásokon.

Az eddig bizonytalanok vagy érdektelenek megszólítása a szocialistáknak sikerült jobban; az MSZP-nek 5 százalékkal, míg a Fidesznek csak egy százalékkal sikerült bővítenie szavazótáborát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×