INFORÁDIÓ 
2019. augusztus 18. vasárnap
Ilona

Jogosan lőtt a rendőr Vecsésen

Infostart / InfoRádió

Jogosan használta fegyverét a Pest megyei Vecsésen az a rendőr, aki tegnap este lelőtt egy kábítószer-csempészéssel gyanúsított férfit egy akció során. Ezt állapította meg az eset utáni parancsnoki vizsgálat.

A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal helyettes vezetője az Inforádióban elmondta: az Országos Rendőr-főkapitányság bevetési osztálya próbálta elfogni egy vecsési szórakozóhely parkolójában a férfit, aki menekülés közben elsodort egy rendőrt, majd egy másik felé hajtott autójával.

Csecserics István közölte: a rendőr ekkor két célzott lövést adott le a férfira, aki a helyszínen meghalt. Az autóban egy kilogramm kábítószert találtak a rendőrök - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az ügyben indított nyomozás során vizsgálják majd a fegyverhasználat jogosságát is.

Az eset kapcsán Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban azt mondta: akciók során a rendőrök évente csak néhány esetben használják fegyverüket, halálos lövés pedig nagyon régóta nem fordult elő.

Kapcsolódó hang

Vecsési akció - összefoglaló
 


Garamvölgyi László a rendõrök fegyverhasználatáról
 


Csicserics István a vecsési akcióról
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018