Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.87
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Húszezressé változott kétezresek

Kilúgozott kétezresekre nyomtatott húszezer forintosokat az a budapesti bűnszövetkezet, amelyet a győri és budapesti rendőrök számoltak fel.

Az utóbbi idők legnagyobb pénzhamisító bűnszervezetét leplezték le a győri nyomozók a budapesti rendőrökkel együttműködve. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője elmondta: megtalálták a hamis pénzt gyártó műhelyt, és három embert őrizetbe vettek.

Hécz Miklós közölte: a gyanúsítottak eredeti pénzpapírra dolgoztak, ugyanis a kétezres bankókat kilúgozták, majd arra a 20 ezres címletet nyomtatták rá. Ezzel az eljárással vízjel is került a pénzre – tette hozzá.

A nyomozó szólt arról is, hogy a január 18-ai akció során egy fóti, egy dunakeszi és egy fővárosi lakást kutattak át; a pénzhamisító műhely Budapesten volt. Az ügyben azért a győri rendőrség kezdte meg a nyomozást, mert ott találtak először a hamisított 20 ezresekből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×