Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.87
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Akadálymentesítés: elhalasztva

A következő nyolc évben akadálymentesítené a középületeket az esélyegyenlőségi tárca, noha a hatályos jogszabályok alapján ennek már több mint egy éve meg kellett volna történnie. A minisztérium szerint mindenki hibázott.

A szociális tárca 2010-ig akadálymentesítené a kormányzati felelősségi körbe tartozó, 2013-ig pedig az önkormányzati középületeket – mondta az InfoRádióban az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium főosztályvezetője.

Horváth Péter hozzátette: jelenleg a kormányzati épületek hatvan-, az önkormányzati épületek harminc százaléka akadálymentesített. A hatályos esélyegyenlőségi törvény szerint az akadálymentesítést a fenntartóknak 2005. január elsejéig el kellett volna végezniük.

Horváth Péter közölte: a nyolcéves program első lépcsőjeként az év végéig a megyei jogú városokban és a kerületekben többi között egy-egy általános és középiskolát akadálymentesíteni kell, ehhez rendelkezésre állnak a források.

Vadász Bence Ybl-díjas építészmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a bejárathoz vezető rámpára van szüksége a fogyatékkal élőknek; a liftek megléte, a vizesblokkok helyiségeinek megfelelő kialakítása legalább ilyen fontos.

Ezen kívül egyes használati-, vagy irodahelységeket is úgy kell kialakítani, hogy ne csak ügyfélként, hanem dolgozóként is használni tudják azokat a mozgássérültek. Mindez csak elhanyagolható mértékben növeli az építési költségeket – tette hozzá Vadász Bence.

Azt Horváth Péter is elismerte, hogy az akadálymentesítettnek mondott épületek sem érhetők el minden fogyatékkal élő számára, ugyanis sok helyen hiányoznak például a látássérültek eligazodását segítő eszközök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×