eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hátrányosan megkülönböztetnek közalkalmazottakat

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint sérti a jogbiztonság követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, hogy nem fizették ki a 13. havi illetményüket azoknak a közalkalmazottaknak, akik 2004-ben és 2005-ben megszakítás nélkül munkaviszonyban álltak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese most lezárult vizsgálatában megállapította: az Országgyűlés egyértelműen rögzítette az egy havi külön illetmény kifizetésének feltételeit, ám nem rendelkezett egyértelműen a módosítás előtt létrejött jogosultságokról.

Takács Albert emlékeztetett arra: az Alkotmánybíróság határozatában rendezte azok jogosultságát, akiknek év közben szűnt meg közalkalmazotti jogviszonyuk, azonban megoldatlan maradt azok problémája, akiknek 2004-ben és 2005-ben folyamatosan, megszakítás nélkül fennállt a közalkalmazotti jogviszonyuk.

Takács Albert az InfoRádiónak azt mondta: az a legfőbb törekvése, hogy válasszák szét a 13. havi és a 0. havi fizetéseket, ugyanis akkor még egyszer nem fordulhatna elő, hogy aki például végigdolgozta a 2004-es évet, de 2005 januárjában már nem volt közalkalmazott, az a módszerváltás miatt nem jutott kiegészítő bérhez.

Az ombudsman helyettese jelezte, hogy a közeljövőben megvizsgálja a hivatásos szolgálatban dolgozók és a köztisztviselők 13. havi juttatásának ügyét is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a 2004-ben elmaradt 13. havi közalkalmazotti béreket márciusig ki kell fizetnie a munkáltatónak, ám erre a 2006-os költségvetésben, a közoktatásra vonatkozóan nincs fedezet.

Kerpen Gábor elnök hozzátette: a tavalyi 13. havi bért sem kapja meg minden arra jogosult, ezért a kormánytól az Országos Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács összehívását kérték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×