Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.52
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Gergényi minden végzős rendőrt Budapesten tartana

A nyáron végző fiatal tiszthelyettesek mindegyikét a fővárosban állítaná munkába Budapest rendőrfőkapitánya a súlyos létszámhiány miatt.

Gergényi Péter a fővárosi MSZP-frakció előtt elmondta: tervének támogatására kéri az országos főkapitányt és a belügyminisztert.

Jelenleg 858 rendőr, vagyis mintegy "négy kapitányságnyi" ember hiányzik a fővárosi állományból.


Gergényi Péter szerint a rendőröket könnyebb lenne Budapesten tartani, ha épülne egy szálló a vidéki rendőröknek.


A budapesti rendőrfőkapitány azt is közölte, hogy tavaly kevesebb bűncselekményt követtek el a fővárosban, mint egy évvel korábban.


Gergényi Péter elmondta, hogy 2005-ben javult a nyomozások eredményessége.


A tábornok közlése szerint az ismertté vált rablások száma 20,2 százalékkal, a vagyon elleni bűncselekmények száma pedig 4,7 százalékkal csökkent tavaly, és több mint 10 százalékkal mérséklődött a kábítószeres ügyek száma is.


Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi MSZP-frakció vezetője közölte: javasolják, hogy a tavalyi 200 millió forint helyett, idén 220 millió forint legyen a BRFK-nak juttatott fővárosi támogatás.


A politikus az InfoRádióban elmondta: kiépítik a térfigyelő rendszert a Városligetben, és szeretnék, ha ez megtörténne a Margitszigeten is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×