eur:
416.3
usd:
400.59
bux:
79973.37
2025. január 6. hétfő Boldizsár

Plakátrongálásra készül a Jobbik

A Jobbik Magyarország meg fogja rongálni az SZDSZ plakátjait, mert istenkáromlónak tartja a "Jöjjön el az én országom!" kifejezés használatát - jelentette be az InfoRádióban a mozgalom országos választmányának elnöke. Nagy Ervin szélsőségesnek minősítette a liberális pártot, és hozzátette, hogy az SZDSZ-es plakátok megrongálásáért vállalják a büntetést is.

A Jobbik vezetői, hogy hangsúlyt adjanak szavaiknak, sajtótájékoztató keretében le is ragasztották a szóban forgó plakát Moszkva térre kihelyezett példányát egy, a torinói leplet ábrázoló képpel – mondta el az InfoRádiónak Nagy Ervin.

Az SZDSZ „Jöjjön el az én országom!” kampányfelirata ugyanis a Jobbik szerint olyan mértékben sérti a keresztény értékeket, hogy készek akár a jog határait is átlépve megvédeni azokat. Erkölcsileg ugyanis helyesnek tartják akciójukat, a büntetést pedig vállalják.

A rongálást, vagyis azt, ha valaki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel bünteti a Btk.– mondta el az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója.

Garamvölgyi László szerint, ha ilyen bűncselekmény megtörténik, és az a hatóság tudomására jut – akár bejelentés, akár feljelentés, akár a hatóság saját észlelése alapján –, akkor hivatalból eljárást kell indítaniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×