Infostart.hu
eur:
367.68
usd:
314.71
bux:
0
2026. április 13. hétfő Ida

Keveslik a béremelést a pedagógusok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzat több mint három százalékos közalkalmazotti béremelésről beszél. Kerpen Gábor szakszervezeti vezető szerint éves szinten csak 1,8 százalékos béremelést kapnak a pedagógusok, hiszen csak májustól emelkedik a fizetésük.

A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a megállapodás értelmében a pedagógusok bére áprilistól átlagosan három százalékkal nő, a megemelt béreket májusban kapják meg.

A közalkalmazotti bérek ilyen csekély mértékű emelésének indokaként a kormány korábban előadta, hogy a 2005. évi szeptemberi béremelés áthúzódó hatása, valamint az adójogszabályok változása is növeli a nettó keresetet - olvasható az érdekvédő közleményében.

A PDSZ álláspontja szerint azonban nem ezek a lényeges elemek, hanem az, hogy a 2002. szeptemberi jelentős mértékű emelés reálértéke újra csökken, azaz, aki a béremelés vásárlóértékének megőrzésére számított, az csalódott.

Kerpen Gábor megjegyezte: a miniszteri fizetések áprilistól öt százalékkal emelkednek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást
Reggel

Történelmi rekord és felhatalmazás – Orbán Viktor 16 év után adja át a kormányzást

Minden idők legmagasabb részvételével zajlott le a vasárnapi országgyűlési választás, amely a Tisza Párt óriási fölényével zárult, Magyar Péter listavezetőként akár kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött is kormányt alakíthat néhány hét múlva. A miniszterelnök este gratulál a Tisza-elnöknek, de Orbán Viktor azt is megígérte, soha nem adja fel, és a sebek gyógyulása után 2,5 milliós tábora élén azonnal újra munkához fog látni.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kétharmaddal nyert a Tisza Párt - Azonnal reagálnak a piacok

Kétharmaddal nyert a Tisza Párt - Azonnal reagálnak a piacok

A Tisza Párt győzelmével ért véget a vasárnapi országgyűlési választás Magyarországon, ennek hatására pedig máris nagyobb erősödésben van a forint a vezető, illetve a régiós devizákkal szemben is. Az eseményeket követően azonban nem csak a devizapiacon, de a magyar tőzsdén is nagy izgalmakra van kilátás, mivel a hazai befektető hangulatra igencsak rányomhatja a bélyegét, hogy a hétvégén borultak az iráni béketervek, ennek következtében pedig ismét elszállt az olajár, és a nemzetközi piacokon esés van kibontakozóban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×