Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.67
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Megjött a tél: elzárt falvak, tömeges balesetek

Elsősorban a Dunántúlon okozott fennakadást a közlekedésben a havazás. Helyenként 20-30 centiméternyi hó esett, amelyből a szél nagyobb torlaszokat emelt. Emiatt falvak váltak megközelíthetetlenné és autók tucatjai akadtak el az utakon. A rossz látási viszonyok miatt tömeges balesetek voltak az M1-es autópályán.

Képgaléria

Győr közelében, a sztráda mindkét oldalán voltak balesetek, mintegy hetven jármű csúszott egymásba, köztük buszok és kamionok. A balesetben egy szerb kisfiú meghalt, tíz ember megsérült. Somogy megyében a Kapos Volán egyik busza csúszott az árokba.

Pálfi József, az Autópálya Rendőrség alosztályvezetője elmondta, hogy az M1-est a baleset helyszínén 30-40 centiméter vastag hótakaró borította, a látótávolság pedig mindössze 5 méter volt.

Anderlik Ágnes, az ÚTINFORM ügyeletese az InfoRádióban azt javasolta, hogy a Dunántúl középső és nyugati megyéiben lehetőleg senki ne induljon útnak.

A hóban elakadt járművek kimentésében a Magyar Honvédség terepjárói is részt vettek. Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében több települést elzárt a külvilágtól a hó.

Kavalecz Imre, a MÁV Rt. szóvivője az InfoRádióban elmondta: helyenként 60 centiméternyi hó borítja a síneket, ennek ellenére a térségben valamennyi járat elindult, de késve értek célba. Ferihegyen több járatot töröltek.

Budapesten nem okozott jelentős fennakadást a havazás. A BKV járatai a szokásosnál lassabban közlekedtek.

Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. szóvivője az InfoRádióban elmondta: a cég mintegy 100 munkagéppel folyamatosan tisztítja a fő- és tömegközlekedési útvonalakat.

Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az InfoRádióban elmondta: péntek estétől a rendőrök több sztrádán is ellenőrizni fogják a téli gumikat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint átmenetileg javul az idő, vasárnaptól azonban ismét várható csapadék, valószínűleg eső.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×