2007. november 9. 16:46 Ötödik jegyzőjét fogasztja a polgármester: a legutóbbi 24 millióba került Huszonnégymillió forint kártérítést ítélt meg a Tatabányai Munkaügyi Bíróság első fokon Esztergom két éve elbocsátott jegyzőjének.
2007. november 9. 16:38 Újabb óriásberuházás Dunaújvárosban Az osztrák Prinzhorn-csoport Magyarország eddigi legnagyobb környezetvédelmi ipari beruházását építi fel - a hozzátartozó erőművel együtt - összesen 70 milliárd forint költséggel Dunapack Zrt.-nél Dunaújvárosban. A 2009 júniusára elkészülő üzem alapkövét pénteken helyezték el.
2007. november 9. 16:24 Titokzatos figyelmeztető táblák egy dunakeszi játszótéren "A játszótér használata balesetveszélyes!" Ez a felirat figyelmeztet a dunakeszi Béke utca játszóterének minden játékán. A játszótér ugyanakkor tárva-nyitva áll, vagyis nem lehet tudni, hogy az üzemeltető feltűnő óvatosságáról, vagy valódi veszélyről van-e szó - mondta az InfoRádiónak egy helybeli szülő. Egy játszótér-minősítéssel foglalkozó szakember elmondta: a veszélyes játékokat azonnal ki kell javítani, vagy le kell bontani. Végh Péter ugyanakkor rámutatott: problémát okoz, hogy a GKM-rendeletben kijelölt minősítőintézetek többféleképpen értelmezik a balesetveszély fogalmát.
2007. november 9. 16:00 Cáfolat: "Kovács Ágnes nem kérte, hogy kísérjék el" A Magyar Antidopping Csoport vezetője cáfolta Kovács Ágnes olimpiai úszó vádjait, melyek szerint félrevezették őt az október 30-i ellenőrzés során, amikor az előírtnál kevesebb mintát produkált. Tiszeker Ágnes szerint nekik nincs szükségük doppingesetek gyártására.
2007. november 9. 15:19 "Gyurcsány védi a 13. havi nyugdíjat, de már a 12.-et is elvette" A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc a megszorításokkal tavaly a 13. havi, idén pedig már a 12. havi nyugdíjat is elveszi az idősektől. Navracsics Tibor azt mondta: ebben az esztendőben akár a 12-13 százalékot is elérheti a nyugdíjas-infláció.
2007. november 9. 14:56 MOL: veszteséget hozna a cégnek, ha felvásárolná az OMV A MOL Nyrt. magyar olajtársaság befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója szerint, ha az osztrák OMV megszerezné a magyar céget, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből.
2007. november 9. 14:09 Horváth Ágnes gesztusa a gyógyszerészeknek Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint doktori címet kaphatnak a gyógyszerészek is az egyetem elvégzése után. Erről Horváth Ágnes, a tárca vezetője beszélt.
2007. november 9. 13:47 Kiszervezve győzhetnek a német vasutasok Csütörtök óta jelentősen akadozik a német vasúti teherforgalom. A mozdonyvezetők szakszervezete szerint legalább 1800 alkalmazott sztrájkol, a vasúttársaság viszont azt közölte, hogy legfeljebb 900 mozdonyvezető nem vette fel a munkát.
2007. november 9. 13:42 Csökkent a külkedeskedelmi hiány Az év első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 696,2 millió euró volt, 1,321 milliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2007. november 9. 13:35 Kevés gabona termett, de az agrárexport rekordott döntött Az idén mintegy 9,6 millió tonna gabonát takarítanak be Magyarországon - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
2007. november 9. 13:17 Szétverték az ellenzéki tüntetést Pakisztánban Pakisztánban a rendőrség összecsapott a Benazír Bhutto volt miniszterelnök részvételével tervezett, de betiltott ellenzéki tüntetés résztvevőivel. A rendfenntartók gumibotokkal és könnygázzal oszlatták szét a tömeget, több tüntetőt pedig letartóztattak Ravalpindiben.
2007. november 9. 13:12 Felmentették a lezuhant mentőhelikopter pilótáját Jogerősen felmentette a 2005-ben, Pécsett lezuhant mentőhelikopter pilótáját a Baranya Megyei Bíróság. A másodfokon eljáró testület megalapozottnak találta a Pécsi Városi Bíróság döntését, és kimondta: nem bizonyított, hogy a baleset a férfi gondatlanságából következett be.
2007. november 9. 12:34 Jövő héten jön a kemény tél, de karácsonykor tavasz is lehet Jövő hét közepétől országszerte havazásra kell számítani. Beköszönt az a téli idő, amelyben tavaly nem volt részünk - mondta el az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. A fehér karácsony azonban nem garantált, december második felében akár tavaszias idő is lehet.
2007. november 9. 12:29 Iskolák felújítását ígéri Gyurcsány Mintegy 300 milliárd forint jut az elkövetkező években 700 iskola felújítására. Ezt a miniszterelnök közölte Somogyjádon, a fennállásának 45. évfordulóját ünneplő általános iskolában.
2007. november 9. 12:26 Üzemzavar volt a mátrai erőműben, százmilliós a kár Üzemzavar miatt a tűzoltók segítségét kellett kérni hajnalban a Mátrai Erőmű Zrt. III-as számú, 212 megawattos blokkjában.
2007. november 9. 12:06 Megúszták a britek az ítéletidőt Nagy-Britanniában nagyobb áradások nélkül tetőzött az elmúlt 50 év legnagyobb vihardagálya. A brit hatóságok az árhullám miatt a keleti partokról csütörtökön több ezer embert telepítettek ki.
2007. november 9. 12:02 Nehéz mérkőzés előtt Hajnal csapata - hétvégi futballajánló Angliában a manchesteri csapatokra várnak a legnehezebb mérkőzések, Spanyolországban a Real Madrid a Mallorcát fogadja, de a nagy rangadó a Villarealé és a Sevilláé, Olaszországban az Interhez megy a Lazio, Németországban pedig egyenesen az ősz legizgalmasabb fordulója vár a csapatokra. Előrejelzés a legerősebb európai futballbajnokságok hétvégi mérkőzéseire.
2007. november 9. 11:52 Amit muszáj megtenni a klímaváltozás ellen Évente 1 százalékkal kellene csökkenteni az ország energiaszükségletét - hívja fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetsége, amelynek tagjai radikális lépéseket sürgetnek az éghajlat védelme érdekében.
2007. november 9. 11:31 A tiltás ellenére felvonulnak a neonácik Hiába tiltották be, mégis megtartják a cseh neonácik szombati prágai felvonulásukat. A rendőrség véres összetűzésektől tart a régi zsidónegyed környékén.
2007. november 9. 11:11 Kihallgatják a volt fideszes képviselőt Gyanúsítottként hallgatja ki a közeljövőben a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselőt.
2007. november 9. 11:06 Gigantikus összeget költött korrupcióra a Siemens A Siemens elnöke bejelentette, hogy az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően 1 milliárd 300 millió eurót fordítottak a cégnél megvesztegetésre. A világ egyik vezető elektrotechnikai konszernjének hírnevét közel két éve tépázza az egyre dagadó korrupciós botrány, már közel 500 Siemens alkalmazott ellen folyik nyomozás.
2007. november 9. 10:43 A fogamzásgátló növeli a méhnyakrák kockázatát A fogamzásgátló tabletták növelik a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, a kór kialakulásának esélye azonban csökken, ha abbahagyják a készítmény szedését - állapította meg egy oxfordi irányítású nemzetközi kutatócsoport.
2007. november 9. 10:38 Elfogták a budaörsi szakorvost leütő férfit Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki leütött egy urológust, mert nem tetszett neki, hogy várakoznia kell a szakrendelésen - közölte a rendőrség.
2007. november 9. 10:25 Szájharmonika-fesztivál és Kodály-emlékkoncert - hétvégi programajánló Kamara- és népzene, dzsesszkoncert és szájharmonika-fesztivál is szerepel a főváros hétvégi koncertprogramjában.
2007. november 9. 09:56 Kovács Ágnes: Szégyelljék magukat az ellenőrök! Kovács Ágnes azt állítja, félrevezették a doppingellenőrök a múlt heti mintavétel során, mert miután az előírtnál kevesebb mintát szolgáltatott, azt mondták neki, ebből nem lesz problémája, ám később feljelentették őt, fegyelmi eljárást kezdeményezve. Az olimpiai bajnok úszónő akár kétéves eltiltást is kaphat.
2007. november 9. 09:44 Fáj a háta? Felejtse el a különleges gyógymódokat! A gerincoszlop alsó részeinek kezelésére a legjobb fájdalomcsillapító a normális mozgás - állapították meg ausztrál kutatók. A kedvelt gyógymódok, úgymint a gerinc fizikoterápiás kezelése, vagy gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazása valójában semmivel sem gyorsítja fel a gyógyulást - közölte a Sydney Egyetem hátfájáskutató csoportjának vezetője.
2007. november 9. 09:34 A legvégső határra jutott a koalíció Továbbra sincs egyetértés a koalíción belül az egészségügyi biztosítási rendszer részleteivel kapcsolatban, különösen a magánbefektetők jogait illetően. Lapszemle.
2007. november 9. 09:24 A dominótól a mankón át az óriási söröskorsóig - nézze meg! A Guinness ír sörgyár mindig is ötletes reklámjairól volt híres, legújabb és egyben legdrágább hirdetése azonban minden korábbit felülmúl.
2007. november 9. 09:17 Több mint felével csökkent az Egis nyeresége Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a szeptember 30-án záródó üzleti évében 7,664 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 50,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - jelentette a társaság a gyorsjelentésben.
2007. november 9. 08:44 Szorul a hurok a hősködő kannibál körül Legkevesebb 12 éves börtönbüntetést kap az a brit férfi, aki korábban azt állította, hogy 2004-ben meggyilkolása után feldarabolta és nagyrészt megette a barátnőjét Spanyolországban.
2007. november 9. 08:18 Kevesebben haltak meg a bagláni merényletben Afganisztánban a legfrissebb összesítés szerint nem kilencven, hanem hetvenöt halottja, valamint nyolcvanegy sebesültje van a keddi Baglán tartománybeli pokolgépes merényletnek. A hivatalos tájékoztatás alapján az áldozatok között ötvenkilenc gyerek és öt tanító volt.
2007. november 9. 08:13 Razzia a botrányhős sztárénekesnő házában - képekkel Rendőrök tartottak razziát Amy Winehouse londoni lakásában, majd az énekesnő férjét, Blake Fiedler-Civilt őrizetbe vették.
2007. november 9. 07:54 Kirámoltak egy boltot a fővárosban Kiraboltak egy kisboltot Óbudán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. november 9. 07:44 A génmanipulált egér fejjel megy a macskának Japán tudósok olyan génmódosított egereket hoztak létre, amelyek egyáltalán nem félnek a macskák szagától. Ez az eredmény rámutat bizonyos agyterületek szerepére, és bizonyítja, hogy a rágcsálók, ahogy egyébként az emberek is, veleszületetten tartanak bizonyos szagoktól.
2007. november 9. 07:22 Bush-mérleg: egy vereség, egy győzelem Az Egyesült Államokban első ízben tudta felülbírálni a demokrata többségű kongresszus George Bush vétóját.
21:24 Sportközgazdász: ha a Ferencváros négy játékosért összesen ajánlott 5 millió eurót, az nem kiugró