Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Török Gábor: az ellenzék komoly válságára kell számítani

A Fidesznek sikerült új szavazókat behozni ahhoz képest, mint amire számítani lehetett – mondta az InfoRádiónak Török Gábor, politikai elemző. Hétfő este 18 órától Török Gábor lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

„Mindenképpen meglepetésnek tűnik ez a végeredmény a várakozásokhoz képest is” – fogalmazott a politikai elemző, hozzátette: azoknak volt igaza, akik úgy vélték, a magas részvétel a kormánypártok mozgósításának köszönhető.

„A Fidesznek sikerült új szavazókat behozni ahhoz képest, mint amire számítani lehetett”

– emelte ki Török Gábor.

A szakértő szerint a sikerhez hozzájárulhatott, hogy Orbán Viktor pártjának jelentős erőforrásfölénye volt – anyagi tekintetben és a médiafelületek számában is –, továbbá működött a Fidesz egy téma köré rendezett kampánystratégiája is.

„Különösen a kisvárosi, falusias körzetekben jól látszik az, hogy a részvétel megemelkedése az a Fideszre való szavazással párhuzamosan zajlott” – hangsúlyozta Török Gábor. A pártnak vidéken sikerült olyan szavazókat bevonzania, akiknek köszönhetően sikerült megismételnie a négy évvel ezelőtti választási eredményét. Az elemző szerint

ez komoly és vitathatatlan politikai siker a Fidesz számára.

Török Gábor szerint a választás eredménye azt mutatja, amit a politikai hétköznapokban mindig érezni lehetett, hogy „két Magyarország van”. Az egyik alapvetően rezonál a Fidesz üzeneteire, amelyek számára hihetőek, a másik pedig a kormánypárt ellen szavazva keresett magának egy politikai képsiveletet a széttagolt ellenzéki pártok közül – tette hozzá a szakértő.

Az elemző úgy véli, hogy a választás eredménye az ellenzéki szavazók körében borzalmas csalódottságot okozott, elsődleges bűnbaknak pedig ezeket a pártokat fogják tartani. „Az ellenzék komoly válságára kell számítani” – hangsúlyozta.

Hétfő este 18 órától Török Gábor lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. Az adást élőben nézheti az Infostart Facebook-oldalán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×