Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.77
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Hőség ellen védekező turista az athéni Akropoliszon 2024. június 11-én, amikor hőhullám sújtja Görögországot.
Nyitókép: MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz

Hatra emelkedett a halottak száma az Athén turistanegyedében történt robbanásban

Immár hatra emelkedett az Athén Plaka turistanegyedében pénteken történt robbanás halálos áldozatainak száma – jelentette szombaton az ERT görög közszolgálati média.

A mentőegységek eredetileg hat embert kerestek: az épületben élő idős házaspárt, valamint négy amerikai turistát, akik az épület egyik lakásában szálltak meg.

A Reuters korábbi jelentése szerint előbb egy fiatal nő, majd egy férfi holttestét találták meg. Az ERT legfrissebb közlése szerint később további két holttestre bukkantak, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma. Két embert továbbra is keresnek. A robbanásban három ember megsérült, a környező épületek és gépkocsik is megrongálódtak. A mentési munkálatok folytatódnak.

Időközben az acnews.hu azt közölte: már hatra emelkedett az áldozatok száma. A mentőegységek megtalálták a két utolsó embert is, akiket korábban eltűntként kerestek a Liszikrátusz utcai épület romjai alatt. Mindketten életüket vesztették.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×