„Budapest lángokban – 1956” – ezzel a címmel jelent meg 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Jean Magnard személyes beszámolója a magyarok szabadságharcáról az Esprit című harmadikutas folyóiratban. A szerző nem érhette meg írása közlését, 1989. decemberében, 57 éves korában váratlanul elhunyt. A szövegre testvére, a ma 90 éves Pierre Magnard filozófus hívta fel a figyelmem, akivel nemrég ismerkedtem meg, és aki azt 2006-ban egy rövid bevezetővel ellátva, eredeti formájában tette közzé.

Jean Magnard az Esprit folyóirat főszerkesztőjének felkérésére már valamikor 1957-ben megírta beszámolóját az '56-os forradalomról szerzett tapasztalatairól, de Franciaországban akkoriban a lapkiadók és általában az értelmiségiek berkeiben kommunista szelek fújtak, ami azt is jelentette, hogy jelentős részük rossz szemmel tekintett a magyarországi eseményekre.

Ez a helyzet magyarázhatta azt a tényt is, hogy bár az Esprit akkori főszerkesztője alapvetően kommunistaellenes beállítottságú volt, és nem mellékesen hozzájárult az új francia balodal kialakulásához, mégis olyan kommentárt akart Jean Magnard szövegéhez fűzni, amivel a szerző nem értett egyet, mivel az relativizálta volna a magyarországi történéseket. Kéziratát ezért visszavonta és többé soha nem próbálta azt megjelentetni.

A szöveget évtizedekkel később a már említett filozófus testvére találta meg a szülőktől örökölt házban, így jelenhetett meg a beszámoló 2006-ban. A Pierre Magnard által írt bevezetőből megtudjuk, hogy Jean Magnard polgári családból származott, és mivel érdeklődött az idegen nyelvek iránt, diplomatakarrierre készült. Megtanult németül, angolul, spanyolul, majd oroszul, lengyelül és magyarul is.

Jean Magnard több mint tízoldalas beszámolójában leírja, hogy 1956. október végén egy nemzetközi ifjúsági konferencián vett részt Varsóban, onnan indult vissza 28-án Prágán keresztül Párizsba. A csehszlovák határt elhagyva, még Nürnberg előtt a vonaton két német orvossal találkozott, akik a magyarországi eseményekről beszéltek neki, és elmondták, gyógyszert szerettek volna Budapestre eljuttatni, de a kommunista blokk határainak lezárása miatt tervüket nem tudták végrehajtani. Jean Magnard közölte velük, hogy a lengyel és csehszlovák mellett, magyar barátai meghívásának köszönhetően magyarországi vízummal is rendelkezik.

Az orvosok ekkor azt kérték tőle, hogy az általuk előkészített két bőröndnyi gyógyszert vigye el a magyar fővárosba „István doktornak”, aki a budapesti „Intézetben” dolgozik. Rövid habozás után az akkor 24 éves Jean Magnard vállalta a megbízást. Nürnbergben megszakította útját, és átszállt egy Bécsbe tartó vonatra. Az osztrák fővárosból autóstoppal jutott el Magyarországra, előbb Mogyoróvárra, majd Komáromon keresztül Budapestre.

A magyar fővárosba 1956. november 1-jén érkezett meg, és egy Móricz Zsigmond körtér környéki, valószínűleg a Ménesi úti kollégiumban talált rá magyar barátaira. Diáktársai nagy lelkesedéssel fogadták, majd másnap elvezették „István doktor” budai lakására, ám az orvost nem találta otthon, mint később kiderült azért, mert felesége éppen gyermeket szült.

A szovjet beavatkozás küszöbön állt, egy Etienne nevű autós, aki Jean Magnard-t Budapestre hozta, november 2-án javasolta a francia diáknak, hogy azonnal induljanak Bécsbe. Jean beült a gépkocsiba, de az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy kötelessége a gyógyszereket átadnia a magyar orvosnak. Így maradt Budapesten.

„István doktorral” november 3-án sikerült találkoznia, így átadhatta a német orvosok küldeményét. Az orvos közölte vele, hogy valószínűleg már nem fogja tudni átlépni a nyugati határt, mivel azt a szovjet csapatok lezárták. Jean Magnard ezt követően visszatért a kollégiumba, ahol másnap, november 4-én hajnali öt órakor hangosbeszélő ébresztette.

„Az oroszok megtámadták Budapestet, ébredjetek, fogjatok fegyvert!”

– ezt a felhívást hallotta kétpercenként.

Magyar barátai próbálták rávenni Jean Magnard-t, hogy rejtőzzön el a francia nagykövetségen, és e célból a külképviseletet telefonon fel is hívták, ám a francia diák közben találkozott egy leírása szerint mintegy 12 éves forma, géppuskát cipelő kislánnyal, akinek elszánt tekintetét látva elszégyellte magát, amiért saját biztonsága miatt aggódott. Ez volt az a mozzanat, amitől úgy döntött, a francia nagykövetség munkatársának sürgetése ellenére magyar barátaival marad.

Jean Magnard számára világos volt, hogy francia állampolgárként nem foghat fegyvert, így jelentkezett a magyar diákok által létrehozott tizenkét fős, sebesültek ellátásra alakított mentőcsoportba. A csapat első áldozata egy Endre nevű diák volt, akit sebesültek mentése közben lőttek le a szovjet katonák. Jean Magnard látta a Várhegy, majd a Kilián laktanya körüli harcokat, részt vett az Üllői úti gyermekkórház betegeinek mentésében. Beszámolójának csaknem kibírhatatlan jellegét az adja, hogy abban a gyermekek állandó szereplők.

Tehetetlenül áll egy 14 éves, saját vérében fekvő, halott kislány mellett, beszél a 13 éves, gépfegyverét szorongató, majd egy lövéssel halálra sebzett Zsókával. De a legdurvább a csepeli harci beszámoló. Jean Magnard leírja a szovjet csapatok által meggyilkolt magyar munkások gyermekeinek elszántságát. Féltucatnyi fiatalt lát, amint rendre berohannak a tankok alá és ott gránátokkal saját magukkal együtt az orosz páncélosokat is felrobbantják.

Ami pedig a szovjet katonák magatartását illeti, Jean Magnard tanúja volt annak, amint a megszálló csapatok a főváros különböző pontjain válogatás nélkül ölik a magyar lakosságot. November 7-én Csepelen azonban mást is látott. Amikor már érezni lehetett, hogy a munkások ellenállása nem tarthat sokáig, egy adott pillanatban szovjet tankok jelentek meg egy meg nem nevezett téren. Az első harckocsi megállt, tornya kinyílt és egy szovjet tiszt jelent meg benne.

Oroszul szólt a magyarokhoz, amit a francia diák tökéletesen értett. A tiszt a következőket mondta:

„Elvtársak, fasiszták és ellenforradalmárok ellen küldtek bennünket Budapestre, és rájöttünk, hogy munkások és diákok ellen harcolunk. Elvtársak, becsaptak bennünket, bocsánatot kérek tőletek.”

Még mondott valamit a katonáknak, majd főbe lőtte magát. Ezt követően az orosz katonák kiszálltak a tankokból és fegyvereiket átadták a magyaroknak.

A leírás utolsó oldalai a forradalom leveréséről szólnak, illetve arról, hogy miként tért vissza Jean Magnard a francia nagykövetség segítségével Párizsba családjához. Az általa átélt események mélyen megviselték, hónapokig betegeskedett, és később nem is nősült meg. A magyar forradalomban való részvétele miatt az egyetemen eltanácsolták a diplomata karriertől, így a külkereskedelemben helyezkedett el. 1989. december 6-án halt meg, még megérhette a kommunizmus bukását.

A magyar 1956-os kutatás amúgy nem ismeri Jean Magnard-t - mondta Rajner M. János, az 1956-os intézet vezetője.