Infostart.hu
eur:
386.02
usd:
330.31
bux:
116551.59
2026. január 12. hétfő Ernő

Ünneplendő vagy túlhaladott az európai gondolat?

Szociális, gazdasági és védelmi képességeit tekintve erős, egyben pedig biztonságos Európai Uniót kell felépíteni az elődök hatvanévi munkájára alapozva - jelentette ki a német kancellár az Európai Unió alapkövét lefektető Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján az olasz fővárosban tartott uniós csúcsértekezlet után.

A berlini törvényhozás elnöke pedig arra mutatott rá, hogy a tagállamok egyéni politikával aligha léphetnek fel eredményesen a legégetőbb nemzetközi problémák leküzdése ellen.

Azonban a német média számára a látványos, de igencsak rövid római csúcs kérdéseket is felvet Európa jövőjét illetően.

Ünneplendő vagy túlhaladott az európai gondolat?

Az állami német tévécsatorna szerint az olasz fővárosban rendezett szombati uniós csúcstalálkozón a földrész jövőjéről aláírt Római Nyilatkozat sekélyesnek mondható és a benne foglaltakat könnyen előre lehetett látni. És az ünnepi összejövetel rövidsége sem tanúskodik úttörő jellegű határozatokról. Mégis - állapítja meg a német tévé kommentátora, – sikernek nevezhető a 60 évvel ezelőtt kezdett európai egységfolyamat, amely meghaladja az alapítók reményeit.

A Der Spiegel hírmagazin arra mutat rá, hogy Európa már jobb napokat is megélt. Hogy ezt a meggyőződést osztja-e a közvélemény, kérdések tesz fel a lap olvasóinak.

Ünneplendő vagy túlhaladott az európai gondolat?

Egyebek között arra keres választ, hogy Nagy-Britannia kiválása, a valutaválság megoldatlansága, Lengyel- és Magyarország, más kelet-európai tagállammal együtt történő jobbra tolódása idején, van-e ok az ünneplésre, és nem túlhaladott-e már az európai gondolat?

A média – mintegy ellenvéleményként – idézi a kancellárt, aki fontos előrelépésnek nevezte a Római Nyilatkozat szombati aláírását és hangsúlyozta, hogy ennek szellemében folytatják a gazdaságilag és társadalmilag erős, egyben pedig biztonságos Európa építését, amit a külső határok eredményesebb védelmezésével lehet elérni. Angela Merkelhez hasonlóan, a német törvényhozás elnöke is elismeréssel szólt az Európai Unió eddigi eredményeiről és példaként a belső piac megvalósulását említette, amely valamennyi tagállamban megvetette a gazdasági jólét alapjait. Norbert Lammert szerint nem véletlen, hogy Nagy-Britannia kiválása az Unióból kiváltképpen ennek belső, szabadkereskedelmi piacnak a jövőjét is vita tárgyává tesz a 27 tagállam körében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×