Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

"Fogalmam sincs, hogy lett belőle terroristavezér" - exfeleség az ISIS fejéről

"Normális családapa volt. Fogalmam sincs, hogyan lett belőle a világ legveszélyesebb terrorszervezetének vezetője" - ezt mondta volt felesége Abu Bakr al-Baghdadiról, az Iszlám Állam első emberétől. A nő élesen bírálta a dzsihadisták által felvállalt terrortámadásokat.

Amikor hozzáment feleségül, még nem tudta, hogy férje a világ leggyűlöltebb dzsihadista szervezetének vezetője lesz. Sőt, azt sem vette észre, hogy mindez hogyan történt.

A 28 éves Szaga al-Dulaiminek még lánya is született Abu Bakr al-Bagdhaditól, az Iszlám Állam vezérétől.

Három hónap után azonban elhagyta a dzsihadista vezetőt, újra házasodott és most Libanon és Szíria határövezetében adott interjút a svéd Expressen lapnak.

Szaga Bagdadban született és első férje Szaddam Husszein testőrségében szolgált. Az amerikai vezetésű invázió során beállt az ellenállók közé és egy összecsapásban meghalt.

A kétgyerekes özvegy ezután került kapcsolatba Hisám Mohamed egyetemi tanárral. A világ most mozgalmi nevén, Abu Bakr al-Baghdadiként, az Iszlám Állam első embereként ismeri.

„Beköltöztem hozzá. Egy kis helyen éltünk, vele, az én gyerekeimmel, az első feleségével és az ő gyerekeivel. Szükségem volt valaki támogatására” – mesélte Szaga, akinek családja az akkoriban biztonságosabb Szíriába menekült.

Az Expressen megjegyzi: az iraki muzulmán hagyomány szerint vannak házas férfiak, akik özvegyeket is elvesznek és gondoskodnak azok gyerekeiről. Ezt jó tettnek tartják, amiért haláluk után jutalmat kapnak.

Al-Bagdadi nem sokat beszélt, jobbára az egyetemen volt. Néha eltűnt néhány napra, azt mondta, a testvéréhez ment” – mondta Szaga, aki nem érezte jól magát második feleségként. Bűntudata volt, mert az első feleséget megrázta, hogy a férje újabb házasságot kötött. A gyerekek viszont imádták a férfit.

„Nem szerettem. Rejtélyes ember volt. Nem lehetett vele normálisan beszélgetni. Csak parancsolgatott, hogy mit hozzak.”

„A 2003-as amerikai invázió után sem lett aktív az ellenállásban. Normális családapa volt. Hogyan lett a világ legveszélyesebb terrorszervezetének a vezetője? Fogalmam sincs róla” – mondta Szaga, aki hozzátette: amikor évekkel később megtudta, ki volt a férje, dühében betört egy ablakot.

A nő Szíriába távozott közös lányukkal, Hagarral, majd Libanonba került. Al-Baghdadi kérte, jöjjön vissza, mert magához akarta venni a lányát.

Az Expressen a brüsszeli merényletekről is megkérdezte Szagát, aki azt mondta: „ez gyilkosság, vér és brutalitás... Anya vagyok és szerintem ezek terroristák. Ha valaki bántja a fiamat, az terrorista. Minden anya ezt gondolja”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×