Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Bekeményítettek a németek a menekültekkel szemben

Berlinben a kormányon lévő koalíciós pártok vezetői megegyeztek a kancellári hivatalban tartott rendkívüli értekezletükön a menekültügyi intézkedések reformjában. Ennek értelmében két évig nem lehet szó azon menekültek családösszevonásáról, akiknek szülőföldjükön maradt hozzátartozói nincsenek kitéve közvetlen üldözésnek. A koalíciós vezetők megállapodtak abban is, hogy Marokkót, Algériát és Tunéziát ezentúl biztonságos származási országként fogják kezelni. A megegyezéssel - legalábbis átmeneti időre - sikerült megakadályozni a két keresztény- és a szociáldemokrata pártból alakult kormány felbomlását.

A hét közepén még a kisebbik kereszténypárt, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unió vezetője, Horst Seehofer azzal fenyegetőzött, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, ha záros határidőn belül nem intézkednek a menekültek beözönlésének drasztikus csökkentéséről.

Ezt a szociáldemokraták frakcióvezetője, Thomas Opperman a kormány elleni szabályos hadüzenetnek nyilvánította, azonban a kancellár hivatalában tartott tegnap esti értekezleten a koalíciós vezetőknek sikerült kompromisszumra jutni. Ennek értelmében az elkövetkező két év során csak azok a menekültjogban részesült személyek hozathatják maguk után közvetlen hozzátartozóikat, akik bizonyítani tudják, hogy otthon maradt családtagjaikat üldözik.

Megállapodás született arról is, hogy Marokkót, Algériát és Tunéziát a jövőben biztonságos származási országnak tekintik, következésképpen az onnan érkező személyek ezentúl aligha számíthatnak menedékjogra Németországban. A kapcsolatban utalt arra, hogy a Balkán országainak tavalyi átsorolása az onnan menekülők számának drasztikus visszaesését eredményezte. A három, észak-afrikai arab ország biztonságos területté nyilvánításával egy időben több olyan menekülttábort létesítenek, amelyekben gyorsított eljárással döntenek azok kérelméről, akik nem kimondottan polgárháborús országokból érkeztek.

A menedékjog elutasítása esetén ezeket a migránsokat kiutasítják Németországból. Kérdéses azonban, hogy a kiutasítást tényleges kitoloncolás követi-e, mert eddig csupán a marokkói kormány mutat hajlandóságot saját állampolgárainak visszafogadására. Az éjszakába nyúló koalíciós tárgyaláson megegyeztek abban is, hogy a menedékért folyamodóknak havonta 10 eurót levonnak a nekik juttatott állami járandóságból az integrációs kurzusokra, amelyek középpontjában a német nyelv elsajátítása áll.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×