Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Rossz hírek a Siemenstől - jók a Volkswagentől

Átfogó takarékossági intézkedéseket jelentette be a világ egyik vezető elektrotechnikai cége, a Siemens, miután a megrendelések az év eleje óta 23 százalékkal estek vissza. A Volkswagen viszont továbbra is rekorderedményeket ér el.

A Siemens az elmúlt évek megvesztegetési botrányait viszonylag könnyen kiheverte, és elnöke, Peter Löscher még nemrég is sikerekről számolt be. Idén azonban a céget is meglegyintette a válság szele, 23 százalékkal kevesebb megrendelést kapott, mint tavaly.

A korábban kötött szerződések eredményeképpen a Siemens bevétele ugyan még 10 százalékkal nőtt, de - mint az elnök hangsúlyozta - a válság igazi hatása az elkövetkező hónapokban fog megmutatkozni, ezért máris nagyszabású takarékossági programot hirdetett.

Az alkalmazotti állomány megnyugtatására hangsúlyozta, hogy egyelőre szó sincs jelentős elbocsátásokról, hanem költséghatékonyabb és versenyképesebb működéssel akarják pótolni a bevételkiesést.

Sokkal jobb viszont a Volkswagen jelentése. Az igazgatótanács elnöke, Martin Winterkorn közölte, hogy Európa legnagyobb autógyára az év eleje óta csaknem 2,5 millió gépkocsit értékesített - igaz, ennek csaknem felét Észak-Amerikában és Kínában.

A bevétel január elseje óta bő 22 százalékkal 95 milliárd euróra nőtt, az adózás utáni nyereség szinte példa nélküli 33 százalékkal, csaknem 9 milliárd euróra emelkedett.

Az eredmény elérhető teszi azt a korábbi célkitűzést, hogy az árbevétel a nemzetközi pénzügyi válság ellenére meghaladja az év végére a korábbi szinteket.

Az autókonszern részvényei a rendkívüli pozitív hír ellenére is két százalékot veszítette az értékükből a tőzsdei forgalomban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×