Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Lehet-e a francia zászlót WC-papírként használni?

Lehet-e olyan fényképet közölni Franciaországban, amelyen egy férfi a francia nemzeti zászlóval törli ki a fenekét? Egyelőre igen, éppen egy ilyen kép miatt tört ki a felháborodás, de az igazságügyi miniszter azt szeretné, ha a zászlógyalázás tilalmas lenne. Michèle Alliot-Marie annak a módját keresi, hogy miként lehet az ilyen gesztusok elkövetőit, az azokat lefotózókat, lefilmezőket, illetve az ilyen "alkotások" közlőit megbüntetni.

Az ügynek ezzel akár vége is lehetett volna, ám az egyik ingyenes napilap közölte a győztes alkotásokat, köztük természetesen a zászlógyalázós fotót is, ami valóságos tiltakozási hullámot váltott ki. A Fnac azzal igyekezett csillapítani a kedélyeket, hogy a pályázati anyagokból készült kiállításból kihagyta az ominózus képet, ám addigra az ügy az igaszágügy-miniszter elé került.

Michelle Alliot-Marie pedig "elfogadhatatlannak" ítélte a gesztust - a fényképen egy álló férfi látható, lábszárközépig letolt nadrággal, amint a piros-fehér-kék lobogó piros részével éppen kitörli a fenekét - és büntetőeljárást helyezett kilátásba. A tárca vezetője, nyilván ismerve a jelenlegi jogszabályokat, rögtön hozzátette: amennyiben kiderül, hogy joghézag miatt mégsem lehet eljárást indítani, úgy intézkedni fog, hogy a jövőben büntetni lehessen az ilyen jellegű cselekedeteket.

Az ügyben a sajtó által megszólaltatott ügyvédek mindenesetre azt mondják, nem sok esély van a szankcionálásra, a zászló- vagy himnuszgyalázást ugyanis a törvény jelenleg csak akkor bünteti 7500 euróig, közel kétmillió forintig terjedő pénzbírsággal, ha azt nyilvános rendezvényen követik el. Úgy vélik tehát, hogy a hatóságoknak nehéz lesz bebizonyítaniuk, hogy a szóban forgó férfi egy ilyen alkalommal hajtotta végre a francia nemzeti érzelmeket sértő gesztusát, egy alkotmánybírósági döntés pedig gyakorlatilag kizárja a fotó készítőjének vagy kiadójának a büntethetőségét.

A kormány azonban várhatóan nem hagyja annyiban a dolgot, már csak azért sem, mert a nemzeti szimbólumok meggyalázásának már vannak előzményei: 2008 októberében például országos politikai vihart kavart, hogy a Párizsban megtartott Franciaország-Tunézia barátságos mérkőzés kezdetén a francia szurkolók egy része kifütyülte a himnuszt. A téma, azaz a himnusz, a trikolór és más nemzeti jelképek védelme azóta is visszatérő politikai témának számít Franciaországban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×