Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Az amerikai Stratolaunch Talon-A típusú hiperszonikus drónja.
Nyitókép: Stratolaunch

Ez a drón forradalmasítja a hiperszonikus repülést

Az amerikai Stratolaunch cég bejelentette, hogy már több sikeres repülésen van túl az a robot, amely képes a hangsebesség több mint ötszörösével is repülni, majd ezt követően épségben leszállni egy repülőtéren.

Az eddigi hiperszonikus eszközökkel az a volt a legnagyobb gond, hogy a hatalmas sebességű repülés közben fellépő iszonyatos hő hatására többnyire tönkrementek, így nem lehetett már újból felhasználni egyiket sem. Az oroszok és a kínaiak ezért inkább az egyszer használatos fegyvereket részesítették előnyben, mert számukra túl bonyolult technikai problémák sorába ütköztek a többször is bevethető eszközök fejlesztésénél.

Az Egyesült Államok ellenben már a múlt század ötvenes éveinek második felétől azt kutatta, hogyan lehet ilyen elképesztően nagy sebességű repülőgépet létrehozni. Több mint tíz év elteltével az X-15-ös programot mégis abba hagyták, miután 1967. november 15-én az egyik gép repülés közben szétesett, és Michael J. Adams pilóta meghalt. Az akkori eredmények viszont nem vesztek el, így az amerikai magánvállalatok az ezredfordulót követően nem a nulláról indultak.

A North American X–15 rakétahajtású kísérleti repülőgép
Az "ős", a North American X–15 rakétahajtású kísérleti repülőgépe. Az 1950-es évek második felében három példány, összesen 199 repülést hajtott végre, elérve a 100 kilométers magasságot is. Ez az amerikai felfogás szerint már a világűrnek számít. A legnagyobb sebesség pedig 6,7 Mach, vagyis 7273 km/óra volt.

A fejlesztések 2022. végén kezdődtek újra, amikor a Pentagon meghirdette Multi-Service Advanced Capability Hypersonics Test Bed programot. Ennek célja az, hogy a különböző cégek, egyetemek, kutatóközpontok számára olyan eszközt hozzanak létre, amellyel a hiperszonikus repülésre alkalmas technológiákat és anyagokat lehet a gyakorlatban is kipróbálni. A Stratolaunch vállalatnak sikerült ilyen robotot építeni, és azzal már két repülést végre is hajtott. A kaliforniai vállalat vezérigazgatója szerint a Talon-A (TA-2) jelzésű drón mindkét alkalommal az egyszázalékos hibahatáron belül teljesítette a védelmi minisztérium elvárásait.

Zachary Krevor a Defence News-nak nyilatkozva azt mondta: ez hihetetlen eredmény, főleg annak tükrében, hogy számukra is ezek voltak az első alkalmak, amikor a gépük belépett a hiperszonikus sebességi tartományba. Ebben a videóban a Startolaunch az új, kísérleti drón repülésének előkészületeit, illetve a légi indítását mutatja be. A felvétel külön érdekessége a Scaled Composites által a Stratolaunch számára készített kéttörzsű, hat hajtóműves szállító repülőgép is látható. Ez akár 11 ezer méteres magasságból is tud kísérleti járműveket útjukra bocsátani. A hasznos teher a két törzs közötti szárnyrész alá függeszthető. 117 méteres szárnyfesztávolságával jelenleg a világ legnagyobb repülőgépe.

A TA-2-essel több különböző cég hajtóműveit, illetve egyéb műszaki megoldásait lehet valós körülmények között kipróbálni. Ez a képesség nemcsak azért egyedülálló a világon, mert a jármű a kísérleti repülések után mindannyiszor rendben leszáll, hanem azért is, mert a TA-2 révén a korábbiaknál nagyságrendekkel gyakrabban és főleg sokkal olcsóbban lehet a tesztrepüléseket végrehajtani. A terv az, hogy hetente egy felszállása legyen a TA-2-nek, amivel hihetetlenül felgyorsulhatnak az Egyesült Államokban folyó fejlesztések.

Ennek érdekében a kéttörzsű szállítógép mellé még egy másik hordozót is építenek. Egy Boeing 747-es Jumbót alakítanak át úgy, hogy az nagy magasságba emelkedve útjára engedje a TA-2-t. A Spirit of Mojave (a Mojave sivatag szelleme) elnevezésű óriásgép átépítése jó ütemben halad, és a Stratolaunch vezérigazgatója azt mondta, hogy már a nyáron, vagy legkésőbb az idén ősszel fel is szállhat. A vállalat egy másik videót is közreadott a TA-2 első, hiperszonikus repüléséről.

Zachary Krevor azt is elmondta, hogy a következőkben mind jobban növelni akarják a drón sebességét, valamint egyre bonyolultabb manővereket szeretnének vele végrehajtatni.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×