Infostart.hu
eur:
353.35
usd:
305.38
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Edson Endrigo/YouTube

A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak

Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon tartott, Brazíliában honos kékszemű galambocska egy példányát - közölte pénteken az angliai Chester állatkertje, amelynek szakértői részt vettek a projektben.

A súlyosan veszélyeztetett madárfaj megmentése érdekében kifejlesztett eljárással ez már a harmadik fióka volt, amelyet sikerült felnevelni a brazíliai Minas Gerais államban. Tudósok szerint

a ritka madárkából már csak 15 példány élhet a vadonban.

Andrew Owen, a chesteri állatkert madárrészlegének vezetője elmondta: azért vágtak bele a fiókák gondozásába, mert nem akarták tétlenül végignézni, hogy ez a gyönyörű madárfaj kihaljon.

A kékszemű galambocskának korábban több mint 70 évig egyetlen példányát sem észlelték, 2015-ben fedezték fel újra a barnás színű, kis méretű madarat. Kis számú populációja a délkelet-brazíliai szavannákon él.

A brit, brazil és amerikai tudósokból álló csapat tavaly nevelte fel az első két fiókát, majd a sikeren felbuzdulva – a helyi brazil természetvédelmi hatóságok engedélyével – idén két újabb tojást emeltek ki egy fészekből, hogy folytassák a mentőakciót. Az egyik tojásban sajnos már csak egy halott embriót találtak, viszont a másikból egészséges fióka bújt ki. A tudóscsapat a begytejhez hasonló táppal etette a kismadarat, amely gyorsan növekedett, és két társával együtt ma már annak az ember által gondozott kékszeműgalambocska-populációnak a magját alkotja, amely segíthet megmenteni a fajt a kihalástól.

Mivel nagyon kevés példány él már szabadon a vadonban, minden évben csak csekély számú tojást tudnak kiemelni a fészkekből.

A tudósok azonban bíznak benne, hogy apránként párokat is el tudnak majd helyezni biztonságos kialakítású madárházakban, hogy ott rakjanak fészket és neveljék fel maguk a fiókáikat.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×