Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Human Papilloma Virus (HPV-16)
Nyitókép: luismmolina/Getty Images

Ha van jó hír a nőknek, akkor ez mindenképpen az - a rákvilágnap üzenete

A nők kevesebb mint fele vesz csak részt rendszeres emlőszűrésen, a részvételi arányok pedig más nőgyógyászati szűréseken sem jobbak, pedig a korai diagnózis életet menthet - mondta az InfoRádiónak a Mályvavirág Alapítvány elnöke a Nőgyógyászati Onkológia Világnapja alkalmából.

A Mályvavirág Alapítvány idén már ötödik alkalommal rendezi meg itthon a a Nőgyógyászati Onkológia Világnapot, melynek legfőbb célja a figyelemfelhívás a korai diagnózis és az időben megkezdett kezelések fontosságára.

Nagy-Tóth Ildikó, a szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta, a szűrések mellett a prevenció ugyanolyan fontos például a méhnyakrák esetében HPV-védőoltással.

"De nagyon fontos üzenete a világnapnak az is, hogy a korai diagnózis megtörténjen, illetve a megfelelő kezelési lehetőségekhez hozzáférjünk. Igazából a rendezvény mindent összefoglal, ami a kérdésben fontos, kiemelkedő."

A figyelemfelkeltésre márpedig szükség van, a nők jelentős része ugyanis még mindig nem vesz részt rendszeres nőgyógyászati szűréseken. A Mályvavirág Alapítvány elnöke szerint ennek számos oka lehet:

  • első vagy második rossz élmény
  • kellemetlen lehet a vizsgálat
  • az emberek szeretnek halogatni, elfoglaltak
  • nem tudunk a lehetőségekről
  • nem tudunk eleget a lehetőségekről, a veszélyekről sem.

Nagy-Tóth Ildikó külön hangsúlyozta, hogy a méhnyakrák a HPV-oltással ma már megelőzhető, a korszerű és hatékony kezelésekkel pedig egyre több nőgyógyászati daganat gyógyítható.

"A méhnyakrák - azt szoktuk mondani - kiemelt helyzetben van a többi, nőgyógyászati daganathoz képest, mert szerintem eszméletlen dolog az, hogy meg tudjuk előzni. Másrészről pedig jók a kezelési lehetőségeink, de ez ma már a mellrákkal kapcsolatban is elmondható, észre tudjuk venni a daganatot, az orvostudomány pedig nagy tempóban fejlődik" - húzta alá.

A legfontosabb ugyanakkor továbbra is a korai diagnózis, az időben észrevett elváltozás ugyanis életet menthet - zárta gondolatait az alapítványi elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×