Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Pexels.com

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása korai halált is okozhat

Brazíliában 2019-ben több mint 10 százalékkal növelte meg az idő előtti halálozásokat a csak melegítést igénylő, azonnal fogyasztható ételek fogyasztása.

Sok országban egyre inkább átveszik a friss alapanyagokból otthon főzött fogások helyét ezek a felolvasztást vagy csak melegítést igénylő ételek: egy, a American Journal of Preventive Medicine-ben közölt kutatás arra mutatott rá, milyen komoly hatásuk van ezeknek az élelmiszereknek a korai halálozásokra.

Az eredmények már azért is figyelemfelkeltők, mert Brazíliában más országokhoz képest kis mennyiséget fogyasztanak ezekből az élelmiszerekből - írja a MedicalXpress.

Az összetevők kockázata ismert volt, most számszerűsítették

Az ultrafeldogozott élelmiszerek hatását a bármilyen okból bekövetkező korai, megelőzhető halálesetekre ebben a kutatásban vizsgálták először számszerűsítve.

"Korábbi modellező tanulmányok már készítettek becsléseket a kritikus összetevők, például a nátrium, a cukor és a transzzsírok, valamint bizonyos élelmiszerek vagy italok, például a cukorral édesített italok egészségügyi és gazdasági terheiről, de egy sem becsülte meg az ultrafeldolgozott élelmiszerek hatását a korai halálozásokra" - magyarázta a vizsgálatot vezető Eduardo A.F. Nilson, a São Paulo-i Egyetem Táplálkozás- és Egészségügyi Epidemiológiai Kutatóközpontjának szakembere.

Rengeteg halálozás kivédhető lett volna

Nilson és munkatársai országos reprezentatív étrendi felmérésekből származó adatokat modelleztek, hogy megbecsüljék az ultrafeldolgozott élelmiszerek alapbevitelét nemenként és korcsoportonként. Statisztikai elemzésekkel megbecsülték az összes halálozás ilyen típusú élelmiszereknek tulajdonítható arányát, valamint bevitelük 10, 20 és 50 százalékos csökkentésének hatását az említett korcsoportokon belül, a 2019-es adatok felhasználásával.

Minden korcsoportban és nemi rétegben 13 és 21 százalék közt mozgott az ultrafeldolgozott élelmiszerek aránya a teljes élelmiszer-bevitelben vizsgált időszakban. 2019-ben összesen 541 260, 30-69 év közötti felnőtt halt meg idő előtt, közülük 261 061 megelőzhető, nem fertőző betegségben. A modell megállapította, hogy abban az évben körülbelül 57 ezer haláleset volt visszavezethető az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztására, ami

az összes korai halálozás 10,5 százalékának,

a 30-69 év közötti felnőttek megelőzhető, nem fertőző betegségek okozta összes halálozásából pedig 21,8 százaléknak felelt meg. A kutatók szerint a magas jövedelmű országokban, például az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol ezek a típusú élelmiszerek a teljes kalóriabevitel több mint felét teszik ki, a becsült hatás még nagyobb lenne.

Vissza kellene szorítani fogyasztásukat

Nilson szerint ezek az élelmiszerek egyre nagyobb teret nyernek Brazíliában is a tradicionális élelmiszerek kárára. Ha fogyasztásuk 10-50 százalékkal csökkenne, az potenciálisan évente körülbelül 5900-29 300 idő előtti halálesetet előzhetne meg Brazíliában.

"Ezen élelmiszerek fogyasztása számos betegséggel, például elhízással, szív- és érrendszeri betegségekkel, cukorbetegséggel, egyes daganatos és egyéb betegségekkel hozható összefüggésbe,

és a brazil felnőttek körében a megelőzhető és korai halálozások jelentős okát jelenti. Fogyasztásuk az egy évtizeddel ezelőtti szintre való csökkentése is 21 százalékkal csökkentené a kapcsolódó korai halálozást. Sürgősen szükség van olyan beavatkozásokra, amelyek következtében csökken fogyasztásuk mértéke" - fogalmazott Nilson.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek kategóriájába tartoznak az előre csomagolt levesek, szószok, a fagyasztott pizza, készételek, hot dogok, kolbászok, üdítők, fagylaltok, valamint a boltban vásárolt sütemények, torták, cukorkák és fánkok.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Oroszország légicsapást mért saját magára

Oroszország éjjel súlyos légicsapást hajtott végre Ukrajna ellen, elsősorban az ukrán villamoshálózatot célozva, amely súlyos károkat szenvedett. Az oroszok azonban hibáztak is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×