eur:
394.41
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Már akár őszre kész lehet a koronavírus elleni oltás

Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új tipusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég tervei szerint.

A CureVac szóvivője kiemelte, hogy a januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és

ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.

A társaság korábban ismertetett tervei szerint a legjobb esetben már ősszel elkészülhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás.

Szakértői vélemények alapján ez igen derülátó jóslat. A Robert Koch német országos járványügyi intézet (RKI) szerint inkább 2021 tavaszára várható nagy biztonsággal a világjárvány leállítására alkalmas oltás. Az RKI vezetői rendre hangsúlyozzák, hogy védőoltás és a vírus által okozott betegség (Covid-19) elleni gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha az emberek 60-70 százaléka túlesik a fertőzésen.

A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal. A részvénytársasági formában működő biotechnológiai cég fő tulajdonosa a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója, Dietmar Hopp.

A vállalat a többi között a német, a kanadai és a japán kormány, és a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations - CEPI) finanszírozásával vágott bele a fejlesztésbe az év elején. Sajtójelentések szerint Donald Trump amerikai elnök március elején a cég néhány nappal később távozott vezetőjével folytatott megbeszélésén igyekezett kizárólag országa számára biztosítani a fejlesztés eredményét.

A társaság egy március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni. Dietmar Hopp egy interjúban leszögezte: elképzelhetetlen számára, hogy csak az Egyesült Államokban használhassák munkájuk eredményét. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy 80 millió euróval (29 milliárd forint) támogatják a fejlesztést.

A CureVac a legutóbbi adatai szerint évi több száz millió adag védőoltás gyártására alkalmas kapacitással rendelkezik. A tervek szerint a következő két évben bővítik a kapacitást, így elérik az évi több milliárd darabos nagyságrendet.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×