Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Leporolták a mértékegységeket

Hétfőtől megújult a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI, amelynek alapegységei mostantól természeti, illetve technikai állandókhoz vannak kötve.

A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM). Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új szabályzat május 20-tól érvényes. Ez biztosítja, hogy a mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens legyen.

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d'Unites) mértékegységrendszer teljes revizióját.

Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába és azokból levezethető az összes többi: ezek

  • a méter,
  • a kilogramm,
  • a kelvin,
  • a másodperc,
  • az amper,
  • a kandela és
  • a mól.

Az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában.

Ennek a prototípusnak a hosszútávú stabilitását a gondos őrzés mellett sem lehetett biztosítani.

A nemzetközi etalonból csak egy van a világon, Magyarországon annak leszármaztatott példányát őrzik.

"Ezt a példányt 10 évenként elküldik Sevres-be, hogy a prototípussal összehasonlítsák. Ott kiderült, hogy a mi kilogrammunknak is néhány mikrogrammal nőtt a tömege, csakúgy mint általában a többi országé. Így megkérdőjeleződik a nemzetközi prototípus hosszú távú stabilitása, továbbá nehézséget okoz, hogy erről az egy példányról kell az összes leszármaztatást elvégezni" - tette hozzá novemberben a szakértő.
A megoldás hosszú ideje érlelődött a tudósok fejében,

Max Planck már 1900-ban leírta azt, hogy az alapmértékegységeket természeti állandókhoz kellene kötni.

A szakértő korábban elmondta, hogy ennek megfelelően

a kilogrammot a kvantumfizikában ismert Planck-állandó segítségével definiálták újra.

Megvalósítása elsősorban egy speciális mérlegen, a Kibble-mérlegen alapszik. Ez hatással volt más mértékegységekre is, így a kelvin, az amper és a mól definíciója is változott. A mértékegységek azonban ettől nem változnak meg, csak a definíciójuk.

Ez a változás jellemzően a méréstudomány művelőit és az alapkutatásokat végzőket érinti (például kvantumtechnológia, nanotechnológia), a gyakorlati életben semmilyen változást nem jelent.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×