Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
330
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Nagy kihívások jönnek 2018-ban

Az ESET által kiadott – jövő évre vonatkozó – kiberbiztonsági előrejelzésében a cég szakértői bemutatják azokat a területeket, amelyekre várhatólag a legnagyobb figyelem összpontosul majd 2018-ban.

A jelentés leginkább a zsarolóvírusokra, a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokra, a várható kártevőkre és a kiberbűnözők elleni küzdelemre fókuszál, azonban a választási kampányokat fenyegető kibertámadások és az adatbiztonság is kiemelt figyelmet kap az összefoglalóban.

Sok vállalat továbbra is hatalmas összegeket utal a zsarolóvírusok készítőinek, ahelyett, hogy a kiberbiztonsági védelmét fejlesztené, a jelentés szerint ez a sajnálatos hozzáállás várhatóan 2018-ban is folytatódni fog. „Miközben úgy tűnik, hogy számos nagyvállalat egyre komolyabban veszi a kiberbiztonságot, és megkapják az eredményes munkához szükséges költségvetést és vezetői támogatást, addig a nekik beszállításokat végző és szolgáltatásokat nyújtó kisebb vállalkozások továbbra is küzdenek a biztonsággal, így vonzó célpontot jelentenek a bűnözők számára” – mondta Stephen Cobb, az ESET biztonsági kutatója, aki 2017-ben megjósolta a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokat is.

A világ minden országában hangsúlyos témaként jelent meg 2017-ben a választások esetleges manipulálhatósága. Vajon valóban manipulálhatók a leadott szavazatok, és a hacktivisták meg tudják változtatni a választók véleményét, befolyásolva a szavazás végeredményét? Az országoknak 2018-ban meg kell tenniük az ezzel kapcsolatos megelőző intézkedéseket, hogy megvédjék saját demokratikus folyamataik digitális biztonságát.

A 2018 májusától alkalmazandó GDPR szabályozás a korábbi adatvédelmi irányelvet váltja fel, és a határidő közeledtével egyre növekednek az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmak. A jelentésben az ESET szakemberei az adatgyűjtés felhasználói tudatosságára összpontosítanak, kiemelve az IoT révén begyűjtött adatokban rejlő kockázatokat és hangsúlyozva a jelentős büntetéseket, amelyek a cégeket fenyegetik, ha nem képesek megfelelő védelmet kínálni az általuk kezelt személyes adatoknak.

A technológiai innovációk már 2017-ben is jelentős lehetőségekkel kecsegtettek a digitális világban, miközben az új fejlesztésű eszközök számos biztonsági hiányossággal küzdenek, emiatt pedig a felhasználókat célzó újszerű fenyegetések jelentek meg. Idén azt is láthattuk, hogy a kiberbűnözők egyre inkább a felhasználók személyes adatainak megszerzésére összpontosították támadásaikat. Emiatt a technikai védekezés mellett 2018-ban a felhasználóknak növelniük kell a kibertámadásokkal kapcsolatos tudatosságukat is, és még több felelősséggel kell kezelniük digitális világukat.

Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 21. 10:19
×
×
×
×