Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Különleges objektum száguldott el a közelünkben

Különleges objektum száguldott el a közelünkben

Eddig soha sem figyelt meg az emberiség olyan égitestet, amely a Naprendszeren kívülről érkezett. Most a NASA égbolttérképező programja fedezte fel az A/2017 U1 néven regisztrált utazót, amely a Föld mellett elhaladva száguldott végig a Naprendszerünkön. Ez a 200-300 méter átmérőjű, vöröses kődarab az eddig megfigyelt egyik leggyorsabban mozgó égitest.

Nagyon valószínű, hogy naprendszeren kívüli az objektum, mivel nagyon nagy a pályája hajlása – mondta az InfoRádiónak Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. A Nap körül keringő nagybolygók síkjára meredeken érkezett a most felfedezett égitest, mely a bolygónktól 60-szoros Föld-Hold távolságra haladt el.

Ez az egyik legnagyobb sebességgel közlekedő objektum, amit eddig a naprendszerben megfigyeltek – emelte ki a csillagász. Olyan gyorsan halad, hogy el is fogja hagyni a naprendszerünket.

Elképzelhető, hogy a naprendszeren át szoktak haladni objektumok, de ez az első megfigyelés, amely esetében valószínűsíthető, hogy kívülről érkezett. Ilyen nagy sebességű – hiperbola pályán mozgó – égitestek nem ritkák, azonban szinte az összes korábban megfigyelésnél sikerült bizonyítani, hogy melyik óriásbolygó – többnyire a Jupiter – mellett haladt el, amely egy gravitációs zavar – úgynevezett perturbáció – révén meglökte az égitestet. Jelen esetben nem haladhatott el nagybolygó mellett, mivel meredek szögben jött a naprendszer síkjára, így valószínűsíthető, hogy kívülről érkezett.

A most megfigyelt égitest átmérője 200-300 méter lehet, a naphoz közel haladva sem mutatott üstökösaktivitást, tehát a jégtartalma jelentéktelen, felszíne pedig vörösesnek tűnt. Feltehetően a Lant csillagkép irányából érkezett, de ez bizonytalan – hangsúlyozta a szakértő.

Ma már úgy vélik a csillagászok, hogy csillagokkal bolygók is keletkeznek, és egy rendszer kialakulásának kezdetén sok égitest lökődik ki. A mi naprendszerünk is nagyon sokat kilökött az ősi objektumok közül: a Mars és Jupiter közötti kisbolygóövnek több mint a fele hiányzik – magyarázta Kereszturi Ákos. Sok ilyen égitest kóborolhat tehát a csillagok közötti térben – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×