Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.87
bux:
143846.96
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Mégsem sikerült az első amerikai méhátültetés

Szövődmény miatt mégsem sikerült az első amerikai méhátültetés, a szervet el kellett távolítani egy nappal a sikeres transzplantációt bejelentő sajtótájékoztató után - közölte a műtétet végző Cleveland Clinic.

A 26 éves nő, akinek szervezetébe február 24-én ültették be a méhet, a hétfői sajtótájékoztatón orvosai mellett megjelent egy rövid időre, jól érezte magát.

Másnap hirtelen szövődmény lépett fel nála, a beültetett szervet azonnal el kellett távolítani. A páciens jelenleg lábadozik, orvosai igyekeznek kideríteni, mi történhetett. A szövődményről nem tettek közzé további információt.

Más országokban már végeztek méhátültetést, sikertelen esetekről is beszámoltak. A világon az első sikeres élődonoros méhátültetést végrehajtó svéd csapat, a göteborgi orvostudományi egyetem orvoscsoportja máig kilenc méhtranszplantációt hajtott végre, ezek eddig öt baba születését eredményezték, az első 2014-ben jött világra.

A Cleveland Clinic szakemberei tíz éve tanulmányozzák a méhtranszplantáció lehetőségeit. Több mint 250 nő közül választotta ki szűrővizsgálatokkal azt a tízet, aki az úttörő jelentőségű transzplantációra alkalmas lehet.

A klinika azt közölte, a transzplantációkat folytatják. Ha a jövőbeli transzplantációk sikeresek, a páciensnek még legalább egy évet kell várnia a mesterséges megtermékenyítéssel, addig havi vizsgálatokkal bizonyosodnak meg arról, elég egészséges-e az új méh. Természetes módon nem eshetnek teherbe, mert a műtéttel petevezetéket nem ültetnek be.

A sikeres terhesség végén a babák császármetszéssel jönnek világra a szülés varható idejéhez a lehető legközelebbi időpontban, majd a méhet eltávolítják, hogy az anyának ne kelljen élete végéig a kilökődést gátló gyógyszert szednie.

Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×