Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.5
bux:
143875.48
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A NASA elhalasztja a 2016-ra tervezett Mars-misszióját

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2018-ra tervezi következő, a bolygó belsejét kutató Mars-misszióját, amely az eredeti tervek szerint ebben a hónapban indult volna, de egy műszaki hiba miatt késedelmet szenvedett.

Az új időpontot szerdán jelentette be a NASA. Eszerint az InSight nevű Mars-kutató robot várhatóan 2018. május 5-én indul útjára, és előreláthatólag 2018. november 26-án landol a vörös bolygón.

Az űrkutatási hivatal decemberben azt közölte, hogy bizonytalan időre elhalasztja a 2016 márciusára tervezett felbocsátást, mert elromlott a robotűrhajó francia gyártmányú földrengésmérő műszere.

A NASA szerdai közleménye szerint a 2018-as indításig rendelkezésre álló idő elég ahhoz, hogy újratervezzék, megépítsék és teszteljék a meghibásodott mérőműszert.

Mars-misszió indítására csak kétévente, egy néhány hetes időszakban alkalmas a bolygók állása, és a 2018-as időpont egyetlen opciója a projekt teljes törlése lett volna.

A misszió célja, hogy feltérképezzék a Mars belső magját, köpenyét és kérgét olyan mértékben, ahogyan a Földön kívül még egy bolygónál sem sikerült. Az InSight mélyen belefúr a Mars felszínébe, hogy ismereteket szerezzen a bolygó belsejének működéséről.

A 675 millió dolláros költségű misszióra eddig 525 millió dollárt költöttek. A kétéves késedelem többletköltségét még nem számolták ki.

Decemberben a NASA még attól tartott, hogy a mérőműszer hibás alkatrészének - a vákuumkamra szigetelésének - újratervezése akár öt évig is eltarthat.

A szerdai közlés azt jelenti, hogy sikerült "megmenteni" a nagy presztízsű programot, amely űrkutatók évtizedes kérdéseire adhat választ.

Az Európai Űrkutatási Hivatal hétfőn Kazahsztánból indítja saját Mars-kutató projektjét, az ExoMars 2016-ot.

Címlapról ajánljuk

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×