Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
313.8
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Emberről emberre terjedhet az Alzheimer-kór?

Egyes orvosi beavatkozások során egyik emberről a másikra terjedhet az Alzheimer-kór oly módon, mint a Creutzfeld-Jakob-betegség (CJB) - állapította meg egy kis esetszámú tanulmány, amelynek szerzői óvatosságra intenek feltevésükkel kapcsolatban.

A kór átvitele elméletileg elképzelhető lehet orvosi eszközökkel és injekcióban beadott emberi növekedési hormonnal - idézte a BBC hírportálja a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt.

A feltevésre nyolc elhunyt páciens agyának vizsgálatával jutottak brit szakemberek, akik hangsúlyozták, eredményeik "nem bizonyító erejűek", és nem jelentik azt, hogy az Alzheimer-kór fertőző lenne.

A demenciának ennél a fajtájánál az agysejtek elhalnak, az agy zsugorodik, működése romlik. Az öregedéssel a kór kockázata nő, és nagyobb eséllyel betegedhet meg az is, akinek a családjában már előfordult a betegség, ám nem kapható el a pácienssel való érintkezés útján.

A londoni University College kutatói John Collinge vezetésével akut szivacsos agysorvadásban (CJB) elhunyt betegek agyát tanulmányozták, amikor az Alzheimer-kór egyik jelét, a fehérje-lerakódást találták meg a nyolcból hét esetben. Meglepődtek, mert a betegek életkora 31 és 51 éves között volt, amikor meghaltak, és egyikük családjában sem fordult elő Alzheimer-kór.

Mind a nyolc elhunyt úgy kaphatta meg a CJB-t, hogy gyermekkorukban növekedési hormonnal kezelték őket. Ezt a kezelést Nagy-Britanniában 1985-ben megszüntették, a hormont szintetikusra cserélték, amint kiderült, hogy a CJB kockázatával jár. A fertőzésveszély csökkentése érdekében ma a brit állami kórházakban eldobható orvosi és sebészi eszközöket használnak.

Collinge úgy véli, az agyban lerakódást okozó fehérjét véletlenül, orvosi és műtéti eljárások során át lehet vinni egyik páciensről a másikra, ahogyan a CJB-t elő lehet idézni prionok, vagyis "fehérjemagok" átjuttatásával, amelyek aztán az agyban növekedésnek indulnak.

Állatkísérletek is igazolták a feltevést, mégis óvatosságra intettek a kutatók. A nyolc elhunyt közül egyiknél sem fejlődött ki Alzheimer-kór, és nem tudni, egyáltalán megjelentek volna-e náluk a tünetek, ha sokáig élnek. Annak sincs bizonyítéka, hogy a növekedésihormon-injekciók okozták a fehérje-lerakódást.

Collinge szerint további kutatások szükségesek: már felvette a kapcsolatot az egészségügyi minisztériummal, hogy megtudja, maradt-e a korabeli növekedési hormonból, amelyt meg kellene vizsgálni, tartalmaz-e lerakódást okozó "amiloidmagvakat".

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×