eur:
394.05
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Aláírták a szegedi lézer központ kivitelezési szerződését

Aláírták az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését - tájékoztatta a ELI-HU Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és a közbeszerzést elnyerő STRABAG-Swietelsky konzorcium vezetői megállapodtak abban, hogy a napokban megkezdődnek az építési munkálatok.

A szerződés aláírásra az után kerülhetett sor, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megállapította, a KÉSZ Zrt.-nek a kivitelezésre benyújtott ajánlata érvénytelen volt, tekintettel arra, hogy az aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmazott. Határozatával a KDB helybenhagyta az ajánlatkérő döntését.

A KDB elutasította a nyertes STRABAG-Swietelsky konzorcium ajánlatának érvénytelenségével kapcsolatos kérelmeket is.

A kutatóközpont a tervek szerint 2015 végére épül fel. Addigra már elkészül a lézertechnológia beépítésének egy része is, és elindulhat a kutatói munka. A nemzetközi kutató és tudományos csoport munkáját segíti, hogy a lézertechnológia fejlesztése tovább folytatódik egészen 2018-ig, ezzel is megteremtve a lehetőséget a nemzetközi jelentőségű kutatási eredmények megalapozására.

A központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre, amelynek 85 százalékát az EU strukturális alapja biztosítja.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×