Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megnyílt Budatétényben a Csodák Palotája

Megnyílt a Csodák Palotája új helyén, a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban, Budapest 22. kerületében.

Az 1500 négyzetméteres kiállítótérben mintegy száz játék, interaktív eszköz várja az érdeklődőket - mondta el az MTI-nek Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója.

Az interaktív tárlat fő újdonsága a tematikus elrendezés. Így egyebek mellett a mechanikával, a fénnyel, az elektromossággal, a logikával kapcsolatos eszközök találhatók egy csoportban. A hangok tematika alatt futó játékokat nem tudták egy csoportba elhelyezni, mert zavarják egymást, így szétszórva találhatók a kiállításban - közölte az igazgató, hozzátéve: néhány eszközt a terem belmagassága miatt nem tudtak beépíteni, de elképzelhető, hogy ezek a bevásárlóközpont más területein helyet kaphatnak.

Az eszközök a látogatók által működtetve, többnyire játékos formában mutatnak be fizikai jelenségeket és törvényszerűségeket. A kiállítótérben egyebek mellett szögletes kerekű autó, fakírágy, légágyú és Lego-mozi várja a látogatókat. Az Öveges teremben fizika show, a moziteremben ismeretterjesztő filmek vetítése, valamint Tesla-transzformátor bemutatója is színesíti a programokat.

Szabolcs Attila, a kerület polgármestere kiemelte: nagyon örül, hogy ideköltözött a Csodák Palotája, hiszen az a cél, hogy minél több ember látogasson el ide és ismerje meg ezt a településrészt.

Németh Zoltán, a városrész fideszes országgyűlési képviselője jelezte: fontosnak tartja, hogy az ifjabb nemzedék játékos módon ismerkedjen meg a természettudományokkal, így például a fizikával. Köszönetet mondott azért, hogy az intézmény Budafok-Tétényben nyitott újra.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×