Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Űrtörmelék közelít a Nemzetközi Űrállomás felé

Űrtörmelék közelít a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és az ott hétfőn kikötött Discovery amerikai űrrepülőgép felé, de a NASA szerint igen csekély az esélye annak, hogy ütközés történjen.

Az amerikai űrkutatási hivatal fokozott figyelemmel követi nyomon az űrszemét, a három évvel ezelőtt felbocsátott Ariane 5 űrrakéta egy darabjának pályáját. A törmelék a szerda esti számítások szerint 3,2 kilométeres távolságban, pénteken fog elhaladni az ISS mellett.

A NASA hangsúlyozta: nagyon kicsi annak az esélye, hogy a 19 négyzetméter kiterjedésűre becsült űrtörmelék gondot okozzon az űrhajósoknak. Ennek ellenére nyomon követik az űrszemét haladását, mert a világűrben ellenőrizetlenül keringő törmelékek olykor letérhetnek pályájukról.

Ha a földi irányítás mégis szükségesnek ítéli meg, akkor az ISS a csütörtökre tervezett második űrséta után módosíthatja majd keringési pályáját. Az űrbázis jelenleg 355 kilométeres magasságban kering a Föld felett.

A Discovery két űrhajósa már sikerrel végrehajtotta a tervezett három űrséta közül az elsőt. Leválasztottak az ISS-ről egy elhasznált ammóniatartályt, amelynek helyére majd a második űrsétán helyeznek el újat.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×