Infostart.hu
eur:
392.21
usd:
339.71
bux:
122555.33
2026. március 20. péntek Klaudia

Segíthet a robotláb

Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég, amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó idős embereken.

A csaknem 10 kilogramm súlyú szerkezet egyfajta segédvégtagként könnyítheti meg a nehezen járó idősek életét. Az eszköz olyan szenzorokkal van ellátva, amelyek a bőrön keresztül olvassák az agyból a láb mozgatására érkező ingereket.

A Cyberdyne cég HAL nevű modelljét a csípőre csatolva kell viselni, a munkát a láb mentén végighúzódó nyúlványok végzik. A szenzorok továbbítják az ingereket a combok és a térdek mentén is a lábhoz erősített szerkezetbe, amely így képes megkönnyíteni a gyenge ízületekkel bíró emberek járását.

A robotlábakat három méretben készítik, de lesz egy egylábas változat is, azok számára, akiknek csak egyik végtagja mozog nehezen. Utóbbi szerkezetet havi 150 ezer jenért (293 ezer forint) lehet majd kölcsönözni, míg a kettős segédeszköz havi bérleti díja 220 ezer jen (430 ezer forint) lesz.

A gyártó egyelőre nem közölte, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba a gyógyászati segédeszközök eme új nemzedéke, mint ahogy a fejlesztési költségekről sem számoltak be. A japán vállalat szerint Európában és az Egyesült Államokban is van érdeklődés a szerkezet iránt.

A cég hétfőn mutatta be a robotlábakat: Tokió utcáin két férfi és egy nő rótta az utcákat a lábaikra erősített műanyag borítású segédeszközökkel a járókelők megrökönyödésére. A háromfős csapat tagjai összesen ötven kilométert tettek meg vonaton, taxival, majd visszafelé gyalog, anélkül hogy a forró időjárás ellenére megizzadtak volna.

Japánban különösen nagy szerepet játszhatnak az ilyen irányú fejlesztések, mivel a szigetország társadalma vészesen öregszik. A 128 milliós lakosság egyötöde 65 évesnél öregebb, a következő három évtizedben ez az arány várhatóan a kétszeresére nő.

Címlapról ajánljuk

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Magyarország lemaradt a megújuló energiaforrásból történő áramtermelésben

Magyarország lemaradt a megújuló energiaforrásból történő áramtermelésben

2025-ben az Európai Unióban termelt villamos energia 47,3%-a származott megújuló energiaforrásokból, ami enyhe növekedést jelent a 2024-es 47,2%-hoz képest. Magyarországon a megújuló energiaforrások aránya az áramtermelésben 35,1% volt, ami az EU-rangsorban a nyolcadik helyre volt elég - a lista aljától számítva. A teljesítmény azonban nem kicsiny, és elsősorban a napenergia területén elért hatalmas növekedésnek köszönhető. Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala, csütörtökön tette közzé legfrissebb adatait, mi pedig bekukucskáltunk a motorháztető alá is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×