Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.1
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Szentpétervár, 2018. június 19.Az orosz Gyenyisz Cserisev ünnepel, miután megszerezte csapata második gólját az Oroszország – Egyiptom mérkőzésen, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának második fordulójában a szentpétervári Kresztovszkij Stadionban 2018. június 19-én. (MTI/AP/Efrem Lukackij)
Nyitókép: Efrem Lukackij

A pályán adhat választ a doppingvádakra az orosz válogatott

Ma befejeződnek az A-csoport küzdelmei. A már továbbjutott orosz és uruguayi válogatott egymás ellen játszik, mint ahogyan a már kiesett egyiptomi és szaúdi is.

Sztanyiszlav Csercseszov, az oroszok kapitánya egyedül Alan Dzagojev játékára nem számíthat, de egyáltalán nem biztos, hogy nem pihenteti néhány kulcsjátékosát. Nincs jelentősége (bizonyos szempontból) a Celeste elleni mérkőzésnek, mind a két csapat már továbbjutott, azt pedig, hogy kinek lenne kedvezőbb az első, s kinek a második hely a B csoport később játszandó meccseinek eredményeit nem ismerve lehetetlen megmondani.

Az oroszok táborában legfeljebb az okozott némi izgalmat, hogy az Egyesült Államokból címzett doppingvádakara kellett felelni, elsősorban azért, mert az első 25 mérkőzésen a Szbornaja játékosai futották a legtöbbet. A hazaiak, ha nyernek, folytatnak egy jó sorozatot: a legutóbbi három európai rendező (1990-ben Olaszország, 1998-ban Franciaország és 2006-ban Németország) egyaránt megnyerte a három csoportmérkőzését. Az uruguayiak közül José Giménez, az Atlético Madrid középhátvédje, az egyiptomiak elleni meccs egyetlen góljának szerzője lábsérülése miatt hiányozni fog.

Az orosz (illetve korábban a szovjet) válogatottnak nem igazán megy a dél-amerikaiak ellen, a legutóbbi négy vb-mérkőzés vereséget hozott. Ezek között ott van az uruguayiak elleni, 1970-es negyeddöntő, amelyet Victor Esparrago gólja döntött el a 117. percben. Ugyanez fordítva: Uruguaynak nagyon nem ment az európaiak ellen sokáig, de a legutóbbi két meccsét megnyerte. Az uruguayiak közül Luis Suárez után most a kapus, Fernando Muslera ünnepelhet, századszor véd a Celestében.

A csoport másik találkozójának érdekessége, hogy két argentin szövetségi kapitány dirigál majd: Juan Pizzi (argentin, függetlenül attól, hogy aztán a spanyol válogatottban játszott) az ázsiaiakat, Héctor Cúper pedig az afrikaiakat. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy nem megy a tornán az argentin edzőknek, e kettő csapata már kiesett, mint ahogy már tét nélkül léphet pályára Ricardo Gareca perui válogatottja is, s Jorge Sampaoli sem lehet büszke az argentinokra. José Pekerman az egyetlen, aki nyert már mérkőzést, a kolumbiaiakkal.

Nagy kérdés, hogy az egyiptomiaknál játszik-e Mohamed Salah – a józan észt azt diktálná, hogy sérült válla miatt ne tegye. De hát ez a világbajnokság. Azt, persze, érdemes tudni, hogy a Liverpool csatára szinte állandóan vitában áll hazája labdarúgó-szövetségével. Az egyiptomiak egyébként Groznijban, Csecsenföldön laknak, az ottani vezér (elnök), Ramzan Kadirov Salahot kitüntette a tiszteletbeli állampolgársággal. Álítólag inkább a szövetség és a játékos akaratára, s ez egy újabb ok, hogy a Liverpool csatára kihagyja az utolsó csoportmérkőzést.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×