Sérülése, illetve a tavaly őszi csípőműtétje után a múlt hét végi Magyar Kupa-fordulón tért vissza a pástra Nagy Dávid. Az olimpiai és Európa-bajnok párbajtőröző Siklósi Gergely és Fenyvesi Csaba mögött a harmadik helyen végzett a budapesti versenyen. A Vasas sportolója a párizsi olimpia óta először versenyzett, illetve nemrég elkezdte a MOB Fiatal Sportvezetők Programját is, melynek célja, hogy a pályafutásuk vége felé járó vagy csak előre tervező sportolóknak utat mutasson, hogyan és milyen területeken helyezkedhetnek el a sportvilág egyéb területein aktív karrierjük befejezése után.
Nagy Dávid az InfoRádióban azzal indokolta jelentkezését, hogy képezni szeretné magát, és meg akar ismerkedni egy olyan új dologgal, amellyel eddig nem találkozott a mindennapokban. Mint fogalmazott, egy kicsit szeretne belelátni abba, mi zajlik pontosan felettük, a döntéshozói szinten. Bár még csak 25 éves, így vélhetően lesz még bőven feladata a páston, és a közeljövőben még a versenyeken hozná ki magából a maximumot, azért már arra is gondol, mihez kezd majd a vívás után, és ebben szerinte nagy segítséget jelent a MOB újabb, immár második kurzusa. A Vasas vívója nagyon hasznosnak tartja, hogy most már egy másik megközelítésből is rálát majd a sportvilágra.
„Elsősorban tájékozódási és ismeretszerzési célból kezdtem el ezt a képzést.
Bízom benne, hogy nagyon értékes információkkal gazdagodom, amelyeket akár fel is használhatok majd a későbbiekben” – reménykedett az olimpiai bajnok.
Nagy Dávidnak csaknem fél évet kellett kihagynia csípősérülés miatt, ezt az időt pedig nagyrészt feltöltődéssel töltötte. Mint mondta, az olimpiai kvalifikáció és a párizsi ötkarikás játékokra való felkészülés nagyon fárasztó volt számára, ezért tulajdonképpen még jól is jött neki a néhány hónapos pihenés. Örült annak, hogy az olimpia után „nem kellett rögtön visszaugrani a mókuskerékbe”, illetve szüksége is volt egy kis időre, hogy feldolgozza azokat az ingereket, amelyek Párizsban érték egy nagy diadal során.
Úgy véli, újult erővel tért vissza, miután a kényszerpihenő alatt végiggondolta azt is, melyek lesznek a következő legfőbb célok. Megjegyezte, hogy a vívók számára az olimpiai arany a csúcs, az élet azonban megy tovább, így
újabb motivációt kellett találnia ahhoz, hogy kellő intenzitással vethesse bele magát az edzésekbe.
Nagy Dávid a felkészülés és a versenyek mellett egyetemi tanulmányait sem szeretné elhanyagolni, így mozgalmas időszak következik az életében. Hozzátette: a legutóbbi Magyar Kupa-forduló egy szintfelmérő volt számára, amely megmutatta, hol tart jelenleg, illetve azt is, miben kell majd előrelépnie.
Újra bizonyítana egyik kedvenc versenyén
A csípője sokat hátráltatta az elmúlt időszakban, ezért nem tudott úgy edzeni, ahogy elvárható lett volna. Ugyanakkor nem állt le teljesen, csak másképp zajlott a felkészülése az év eleje óta, hogy ne legyen nagyobb baj a csípőjével. „Kisebb szemléletváltáson estem át ebből a szempontból is, mert más megközelítésből kezdtem el edzeni, úgyhogy az elmúlt időszak igazából a látókör tágításról és az új célok kitűzéséről szólt” – összegzett a Vasas párbajtőrözője.
Március közepén rendezik a párbajtőrözők budapesti Grand Prix-versenyét, amelyen Nagy Dávid többször is kiemelkedően szerepelt az elmúlt években, 2022-ben például ezüstérmes lett. Az olimpiai bajnok külön kiemelte, hogy
nagyon szeret a budapesti Grand Prix-n vívni, és büszke arra, hogy jó eredményeket szállított az utóbbi időben hazai közönség előtt.
Bízik benne, hogy idén is lesz esélye a jó szereplésre. Magát a versenyt a helyén kezeli, nyilván nem lehet az olimpiához hasonlítani, de fontos megmérettetésnek tartja főleg úgy, hogy nemrég tért vissza.
Nagy Dávid célja, hogy „harcképes” legyen a budapesti GP-re, és a februári Magyar Kupa-forduló is ennek volt egy fő állomása. Úgy érzi, jól visszarázódott, kezdi újra megszokni a vívóversenyek légkörét. A közelgő hazai Grand Prix-n eredményesen szeretne vívni, és bízik benne, hogy a jó teljesítmény egy szép helyezéssel párosul majd.