Infostart.hu
eur:
385.59
usd:
332.62
bux:
121946.09
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pixabay

„Kiütéssel” küldte haza az MTK-t a sereghajtó

A sereghajtó Kecskemét Katona Bálint duplájának is köszönhetően meglepetésre simán legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.

A Kecskemét az első perctől kezdve ráerőltette akaratát ellenfelére. Hiába birtokolták jóval többet a labdát a vendégek, a hazaiak szervezetten védekeztek, letámadtak és nem engedték kibontakozni vetélytársukat. Kersáknak szinte alig akadt védeni valója, míg a másik oldalon a házigazdák ötletesek, gyorsak és agresszívek voltak a kapu előtt, s megérdemelten szereztek háromgólos előnyt a szünetig.

A fordulás után kis híján növelte az előnyét a Kecskemét, egy szögletvariációt követően veszélyeztetett a hazai csapat, de Demjén bravúrral védett. Továbbra is a sereghajtó akarata érvényesült azzal a különbséggel, hogy kiegyenlítettebbé vált a labdabirtoklás, az azonban nem változott, hogy a fővárosiak nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A házigazda ezzel szemben sorra dolgozta ki a gólszerzési lehetőségeket és a játékrész derekán, Katona második találatával végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában még a csereként beállt Camaj is bevette Demjén kapuját, így a Kecskemét „kiütéssel” küldte haza az MTK-t.

A hazaiak így már hét forduló óta veretlenek, 2025-ben pedig még nem kaptak gólt, míg a fővárosiak idei három találkozójukon mindössze egy pontot gyűjtöttek úgy, hogy egyszer sem voltak eredményesek.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×