Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
A harmadik helyezett Gazsó Alida Dóra (j) és Csipes Tamara a női kajak párosok 500 méteres döntőjében a krakkói Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságon a kryspinowi pályán 2023. június 23-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Csipes duplázott, Gazsóval párosban is nyert Szegeden

Így Gazsó Alida Dóra is biztos olimpiai csapattag.

Az egyesben győztes Csipes Tamara és a mögötte második Gazsó Alida Dóra párosa nyerte pénteken a női K-2 500 méteres döntőt a kajak-kenusok válogatóversenyén, Szegeden, így már Gazsó is biztos olimpiai csapattag.

A honvédos duó tagjai egy nappal korábban az egyes mezőnyt is uralták és most sem hagytak kétséget afelől, hogy ki a legjobb. Már a rajtból is remekül jöttek el és végül több mint egy másodpercet vertek a mezőnyre. A második helyen a Pupp Noémi, Fojt Sára, a harmadikon pedig a Lucz Anna, Hadvina Dóra duó ért a célba. Az első két helyen végzett egységek tagjai a versenyt záró 500 méteres négyesben együtt indultak - mind a négy kajakos Csipes Ferenc csoportjában készül -, s nem volt ellenfelük, egyedül evezték végig a távot.

"Az elmúlt két hét elég hullámvölgyes volt és igazából még csak most dolgozom fel a tegnapot. Éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, de nem tudtam, hogy ez vajon kijön-e, mennyire tudok majd fejben odakoncentrálni. - értékelt az M4 Sportnak Csipes Tamara, aki csütörtökön minden idők legjobb időeredményét produkálta K-1 500-on. - Még mindig meg tudom lepni magamat és igazából ennek örülök a legjobban, nem is feltétlenül az időeredménynek. Hogy van bennem annyi akarat még, hogy mindegy, mi történik körülöttem, én odaállok és megcsinálom. Ezt szeretném továbbvinni Párizsig."

A kétszeres olimpiai bajnok hozzátette: párosban az előfutam nem sikerült jól, de aztán a döntő már jó volt, és úgy gondolja, még ennél is több vab bennük.

Női kajakban idén a mostani volt az egyetlen válogató. A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki csütörtökön hatodik lett egyesben, sem párosban, sem négyesben nem nevezett.

Magyarország 16 kvótával gazdálkodhat a párizsi olimpiára, hat férfi és négy női kajakossal, valamint három-három férfi és női kenussal. Az Eb-n induló válogatottat várhatóan hétfőn, az ötkarikás csapatot pedig a tervek szerint július 2-án hirdetik ki.

Eredmények:

női K-2 500 m:

1. Gazsó Alida, Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:38.726 p

2. Pupp Noémi, Fojt Sára ( Atomerőmű SE, Kovács Katalin Akadémia) 1:39.834

3. Lucz Anna, Hadvina Dóra (UTE, Szolnoki KKK) 1:40.160

női K-4 500 m (1 induló):

1. Pupp, Fojt, Gazsó, Csipes 1:42.724 p

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×