Infostart.hu
eur:
386.5
usd:
331.76
bux:
120281.86
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Unsplash.com

Komoly vizsga lesz Németország számára az Európa-bajnokság

A nyári labdarúgó Európa-bajnokság szervezői és az európai szövetség azt ígérte, hogy minden idők legfenntarthatóbb futballtornáját rendezik meg, ezért a stadionoknál a lehető legkevesebb parkolóhelyet kell kialakítani. A tömegközlekedés azonban nem minden városban megfelelő.

Az Európa-bajnokság idején a stadionokba mintegy 2,7 millió látogatót várnak, a tíz rendező város szurkolói zónájában pedig akár 12 millió ember is drukkolhat és ünnepelhet az egy hónap alatt. Közöttük több tízezer lesz a magyar drukker is (a válogatott Kölnben és Stuttgartban játszik), ezért érdemes megvizsgálni a közlekedési lehetőségeket és esetleges nehézségeket.

A korábbi nagy sporteseményekhez hasonlóan ez azt jelenti, hogy az esemény által okozott szén-dioxid-kibocsátás akár 80 százaléka is a szurkolók utazása során keletkezik. Még akkor is, ha csak kevesen utaznak át Európába a tengerentúlról, és a jegytulajdonosok többsége, 65-70 százaléka Németországból érkezik.

Ha a labdarúgó Európa-bajnokság az ígéreteknek megfelelően minden idők legfenntarthatóbbja lesz, akkor a szurkolók többségének otthon kell hagynia az autóját. Jens Hilgenberg a Környezet- és Természetvédelmi Szövetség részéről tavaly azt közölte: világossá kell tenni az emberek számára, hogy olcsóbb, kényelmesebb és környezetbarát megoldás, ha vonattal utaznak. Ebben a Deutsche Bahn partner: olcsóbb vonatjegyeket biztosítanak az Eb-re érkezőknek Németországon belül, már 30 eurótól, míg a külföldről érkezők 25 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe az Interrail-szolgáltatást, négy, öt, hét, tíz vagy 15 napos bérletet váltva. Akinek pedig meccsjegye van, a helyi tömegközlekedést is ingyen használhatja.

Az UEFA a stadionok felénél nem akart nyilvános parkolóhelyeket biztosítani a szurkolóknak. A Sportschau megkeresésére most kiderült, ez négy helyen, Hamburgban, Lipcsében, Berlinben és Frankfurtban valósul meg. Az arénák körüli helyeket a rendőrség és a tűzoltóság, a szervezők, a média, a mozgáskorlátozottak és az UEFA vendégei számára tartják fenn.

Az összes többi Eb-helyszínen a Bundesliga-mérkőzéseken megszokottnál jóval kevesebb parkolóhelyet biztosítanak a szurkolóknak. Aki kocsival érkezne, az Euro2024 alkalmazáson keresztül kell helyet foglalnia, ennek díja 24 euróba kerül. Ebből öt eurót az UEFA klímavédelmi projektekre kíván adományozni. Összehasonlításképpen: a másodosztályban szereplő Hamburg meccsein egy parkolójegy 9 euróba kerül.

A környezetvédelmi szakemberek üdvözlik, hogy az autós helyett a közösségi közlekedést támogatják a szervezők, ám a fenntarthatósági törekvések kihívásokkal is járnak.

Ezek közül az első a helyi tömegközlekedés kapacitása, valamint annak határai.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a futball Eb-re érkezők akár 80 százaléka is a tömegközlekedést választja – közölték hivatalosan a szervezők, ám a Sportschau körképéből az derült ki, hogy a tíz németországi rendező városnak csak a fele lenne képes arra, hogy a jegytulajdonosok 80 százalékát három órán belül tömegközlekedéssel eljuttassa a stadionba vagy onnan elszállítsa. Ez Stuttgartban, Hamburgban, Lipcsében, Düsseldorfban és Berlinben megoldható.

A berlini Olimpiai Stadion 71 ezer férőhelyével a legnagyobb helyszín, és a német főváros ikonikus arénája körül is a legjobb az infrastruktúra: a nézők 80 százaléka kevesebb mint 1,5 óra alatt tud tömegközlekedéssel megérkezni vagy távozni.

Münchenben a város tömegközlekedési rendszerét külső szolgáltató bevonásával erősítik meg, így több busz jár majd a stadionhoz, sűrűbben. Dortmund, Gelsenkirchen, Köln és Frankfurt nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy a tömegközlekedés maximális kihasználtságával hány szurkolót tudnak óránként a stadionba vagy onnan elszállítani. "Az egyes rendező városokban a tömegközlekedés teljesítménye az infrastruktúra miatt korlátozott” – közölte a szervezőbizottság a megkeresésre.

Azokon a helyszíneken, ahol a tömegközlekedési infrastruktúra korlátozott, parkolóhelyek felajánlása mellett döntöttek. Gelsenkirchenben úgy számolnak, csak a nézők fele utazhat busszal vagy villamossal, ezért a stadion közelében négyezer foglalható parkolóhely lesz elérhető. Kölnben közel 3000, vagyis a Bundesliga-meccseken megszokott parkolóhelyek valamivel több mint fele áll rendelkezésre. Dortmundban a mintegy 10 ezer parkolóhelyből háromezret a stadion környékén tesznek elérhetővé, és még külön sávokat hoznak létre azoknak, akik távolabbról gyalogolnak a létesítményhez.

Szintén nagy feladatot jelent a szurkolók tájékoztatása a közlekedési lehetőségekről. A gyalogosoknak, kerékpárosoknak, e-rollereseknek és az autósoknak táblákkal, digitális útbaigazító rendszerekkel és önkéntesekkel kell megmutatni a stadionokba vezető utat.

Az UEFA egy alkalmazással próbálja tájékoztatni a jegytulajdonosokat arról, hogy az adott helyszínen milyenek a parkolási lehetőségek. Ez annak érdekében is szükséges, hogy a közlekedési káoszt elkerüljék. Hamburgban például a meccsnapokon nincsenek nyilvános parkolóhelyek, a rendőrök segítségével tájékoztatják majd az autósokat, és a szabálytalan helyen megálló kocsikat elszállítják.

Frankfurtban 2018-ban Helene Fischer koncertjén kiderült, milyen helyzeteket eredményezhet a kommunikáció hiánya: akkor az összevissza parkoló autók káoszt okoztak. Tavaly novemberben viszont a város jól vizsgázott egy teltházas NFL-mérkőzés megrendezésében. Akkor a szokásosnál jóval kevesebb parkolóhely állt rendelkezésére, de a drukkerek fegyelmezetten érkeztek és távoztak a tömegközlekedést használva.

Kihívást jelenthet, hogy az autókat már a kezdetektől távol tartsák a rendező városoktól. A fenntarthatóság és a környezetvédelem terén támasztott elvárások teljesítése, valamint a stadionoknál lévő kevés parkolóhely miatt fontos, hogy minél több szurkoló válassza a vasutat. Amikor azonban november közepén kisorsolták az első 1,2 millió meccsjegyet, a kommunikáció nem volt optimális: a kedvezményes vonatjegyekről csak két hónappal később tájékoztatták a drukkereket.

A rendező városok ezért kevéssé bíznak abban, hogy sok szurkoló él az ajánlatokkal, és a vonatjegyekre valóban lesz kereslet.

Ezt mutatja Düsseldorf példája, ahol minden fenntarthatósági törekvés ellenére 10 ezer parkolóhely lesz a stadionnál - a többi helyszínhez képest messze a legtöbb. Mindezt ráadásul annak ellenére alakították ki így, hogy a városban valóban jó a tömegközlekedési kapcsolat a stadionnal: a buszok és a vonatok a nézők 80 százalékát alig több mint két óra alatt tudnák a helyszínre szállítani. A szervezők ugyanakkor Düsseldorfban több autós szurkolóra számítanak, mivel a francia válogatott ott játszik, a szomszédból tehát sokan indulhatnak útnak kocsival, hiába a kedvezményes vonatjegyek.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Az elmúlt hónapokban szinte mindenki ugyanazt a sztorit árazta: a tavaly őszi munkaerőpiaci megtorpanás után az amerikai növekedés óhatatlanul hűl, a Fed pedig előbb-utóbb kénytelen lesz alkalmazkodni. Ebbe a keretbe a piac kényelmesen bele tudta rendezni a következő lépéseit. Csakhogy az utóbbi hetekben több, első ránézésre “mellékes” adat érkezett, amelyek együtt már nem illenek ebbe a képbe. Ha egymás mellé tesszük őket, egy teljesen más forgatókönyv rajzolódik ki, és ez nem csak a kamatvárakozásokról szól, hanem arról is, hogy a részvénypiac mit fog félreérteni a következő hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×