Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig játékosa a német labdarúgókupa elődöntőjében, az FC Union Berlin ellen játszott mérkőzésen Lipcsében 2022. április 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Szoboszlai Dominik barátja maga a veszedelem

„Nem csak Haalandtól kell tartunk, az egész csapatuk világklasszis” . Ezt mondta Marco Rose, a az RB Leipzig edzője a Manchester City elleni, idegenbeli BL-nyolcaddöntő előtt. A lipcseiek a hazai mérkőzésen 1-1-re végeztek, nem kaptak ki az angol bajnoktól, de nagyon nehéz visszavágóra számíthatnak.

A Manchester City egészen elképesztő hazai mérleget produkált eddig az Etihad Stadionban a 2022–2023-as idényben. Minden sorozatot figyelembe véve két meccset nem nyert meg, novemberben kikapott a Brentfordtól, december utolsó napján pedig döntetlent játszott az Evertonnal, mindkettő bajnoki meccs volt. Ebből az is következik, hogy a BL-mérkőzésein még hibátlan, illetve feljegyezhető: húsz mérkőzéséből tizennyolcat megnyert. A tizennyolcból tizenháromszor legalább három gólt szerzett.

A legtöbbet nyilván Erling Haaland, aki – minden sorozatot figyelembe véve – 35 eddigi mérkőzésén 34 gólt szerzett a Manchester Cityben, s ezzel minden létező és már reálisan elérhető klubrekordot átírt. Mivel korábban az RB Salzburgból került Dortmundba, majd onnan a Citybe, jó néhány lipcsei futballista, így például Szoboszlai Dominik személyes ismerőse, jó barátja. A német csapat mostani edzője, Marco Rose volt egyrész az első edzője Salzburgban, ő állította be az első, légiósként játszott felnőtt bajnokijára, másrészt aztán együtt dolgoztak Dortmundban is, a 2021–2022-es idényben.

A lipcseiek Christopher Nkunku nélkül játszanak majd, a francia csatár combsérülése nem jött rendbe. Várhatóan a Blaswich – Henrichs, Orbán, Gvardiol, Halstenberg – Lainer, Kampl – Szoboszlai, Forsberg, Werner – André Silva tizeneggyel kezdenek. Gulácsi Péter természetesen még nem bevethető, így két magyar lesz a kezdők között.

Lipcse, 2017. október 17.
Willi Orban, az RB Leipzig játékosa (b), miután gólt szerzett a Porto ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában játszott mérkőzésen Lipcsében 2017. október 17-én. (MTI/EPA/Filip Singer)
Willi Orban, az RB Leipzig játékosa (b), miután gólt szerzett a Porto ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában játszott mérkőzésen Lipcsében 2017. október 17-én. (MTI/EPA/Filip Singer)

A Manchester City nagy harcban van a bajnokságban, a hétvégén az FA-kupában lesz érdekelt, Pep Guardiola, éppen úgy, mint a klub hívei, szeretné három trófeával zárni az idényt. Legkevésbé a Premier League megnyerésére van esélye, a BL-ben túl kellene kerülni az RB Leipzigen, aztán még meg kell nyerni három párharcot, az sem könnyű.

Az angol bajnok várhatóan ma este az Éderson – Walker, Rúben Dias, Aké – Rodrigo, Bernardo Silva – Foden, De Bruyne, Gündogan, Grealish – Haaland tizeneggyel kezd, mindenki a fedélzeten, John Stones és Rijad Mahrez kivételével, de hát csak tizenegyen férnek be a csapatba. Az algériai szélső, aki az első mérkőzésen a City gólját szerezte, Foden alternatívája lehet. A lipcsei találata volt a huszadik BL-gólja, mindössze ötödik afrikai játékosként érte el ezt határt, olyan ászok után, mint Mohamed Szalah, Didier Drogba, Samuel Eto’o és Sadio Mané.

A mérkőzés, miként az egygólos olasz előnyről kezdődő Porto–Internazionale-találkozó is, 21 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×