eur:
415.33
usd:
399.35
bux:
78874.61
2024. december 19. csütörtök Viola
A harmadik helyezett Vitek Dáriusz a férfi kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a budapesti birkózó Európa-bajnokságon a BOK Csarnokban 2022. április 2-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Újabb magyar bronz a birkózó Eb-n

Vitek Dáriusz szerezte a kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szombaton.

A BHSE friss U23-as Eb-győztes nehézsúlyú sportolója pénteken első meccsét megnyerte, majd a negyeddöntőben kikapott, de legyőzője, a négyszeres világ- és immáron 11-szeres Európa-bajnok török Riza Kayaalp az elődöntőben is győzni tudott, így vigaszágra vitte őt, melyen szombat délelőtt a 2020-as Eb győztesét, a román Alin Alexuc Ciurariut győzte le.

A harmadik helyért az azeri Beka Kandelakival kellett megküzdenie, aki egy nappal korábban óriási csatára késztette Kayaalpot.

A meccs esélyese az azeri volt, az első másfél perc alapján nehéz lett volna megállapítani, melyikük a jobb birkózó, ugyanis "békésen" támasztották egymást a szőnyeg közepén. A bíróknak dönteniük kellett, ők Viteket intették (0-1), lentről viszont Kandelaki hiába emelte meg, nem tudta bebillenteni, így minimális maradt a különbség.

A meccs képe a második szakasz elején alapjaiban változott meg, a magyarnak ekkor már sürgősebb volt, ezért nagy erőket mozgósított, egyértelműen hajtotta a visszaintés célja, a bírák pedig értékelték fáradozásait: az azerit büntették (1-1), ami már a magyarnak kedvezett. Lentről Vitek fejlefogásból igyekezett bebillenteni ellenfelét, ám nem járt sikerrel, Kandelaki nem billent be 90 fokig, a szőnyegbíró viszont azonnal jelezte, hogy szabálytalanságért inti az azerit, ami két pontot jelentett Viteknek (3-1). A rivális edzője visszanézést kért, a felvételeken azonban a BOK Csarnok teltházas nézőserege is jól láthatta, hogy Kandelaki ráfogott Vitek lábára, ezért nem jött össze a magyar akciója. A nézők füttyszóval reagáltak a sportszerűtlenségre, a bírák pedig elutasították a challenge-et és újabb pontot írtak be a hazai versenyzőnek (4-1).

A hátránya tudatában nagy hajrába kezdett az azeri nehézsúlyú, egy perccel a vége előtt Viteknek újra le kellett hasalnia parterhelyzetbe, lentről viszont ismét kiválóan védekezett, Kandelaki pedig láthatóan megtört, az utolsó félpercben már lélektelenül ment csak előre a biztos vereség tudatában.

Vitek Máriusz hatalmasat kiáltott örömében, megköszönte a buzdítást a nézőknek, és fogadta Módos Péter kapitány és Takács Ferenc edző gratulációját, majd egy szaltóval tette emlékezetessé az ünneplést.

"Kívülről talán unalmasnak tűnhetett az összecsapás, de belülről mindig más. Finoman fogalmazva sem bántam, hogy ráfogott a lábamra. Ami nehéz volt, hogy balra szeret dobni, ezért végig fordított alapállásban kellett birkóznom, hogy stabilabb legyek, de kétszer így is majdnem berántott" - mondta az MTI-nek Vitek, aki hozzátette, ilyen fantasztikus közönség előtt még sosem birkózott, s ez tényleg plusz erőt adott neki.

A felnőtt világversenyen újonc Vitek a magyar kötöttfogású csapat első érmét szerezte, összességében pedig a hatodik hazai dobogós lett. A szabadfogásúak közül kedden Muszukajev Iszmail megnyerte a 65 kilósok versenyét, míg a 97 kilogrammos Bajcajev Vlagyiszlav a dobogó második fokára állhatott fel, majd szerdán Ligeti Dániel harmadik lett nehézsúlyban (125 kg), ahogy csütörtökön Nagy Bernadett a 76 kilogrammban, pénteken pedig Dollák Tamara a női 57 kilósok versenyében.

Vasárnap, a kontinensviadal zárónapján Váncza István (67 kg) és Fritsch Róbert (72 kg) az aranyéremért lép szőnyegre, míg Torba Erik (60 kg), Lévai Tamás (82 kg) és Érsek Róbert (97 kg) a vigaszágon folytathatja szereplését.

A vigaszági mérkőzéseket 15, míg a helyosztókat 17 órától rendezik.

Azeri, georgiai, örmény, dán és török aranyak szombaton

Az este folyamán 11. kontinensbajnoki címét szerezte a török Riza Kayaalp nehézsúlyban, melyben Vitek Dáriusz bronzérmet nyert.

kötöttfogású 55 kg, Európa-bajnok:

1. Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán)

2. Nugzari Tsurtsumia (Georgia)

3. Emre Mutlu (Törökország) és Rudik Mkricsjan (Örményország)

a döntőben:

Azizli-Tsurtsumia 8-2

kötöttfogású 63 kg, Európa-bajnok:

1. Leri Abuladze (Georgia)

2. Taleh Mammadov (Azerbajdzsán)

3. Ahmet Uyar (Törökország) és Olekszandr Hrusin (Ukrajna)

a döntőben:

Abuladze-Mammadov 3-1

kötöttfogású 77 kg, Európa-bajnok:

1. Malhasz Amojan (Örményország)

2. Yunus Emre Basar (Törökország)

3. Aik Mnacakanyan (Bulgária) és Sanan Suleymanov (Azerbajdzsán)

a döntőben:

Amojan-Basar 4-3

kötöttfogású 87 kg, Európa-bajnok:

1. Turpan Ali Alvievich Bisultanov (Dánia)

2. Nicu Samuel Ojog (Románia)

3. Roberti Kobliashvili (Georgia) és Islam Abbasov (Azerbajdzsán)

a döntőben:

Bisultanov-Ojog 8-0 - technikai tus

kötöttfogású 130 kg, Európa-bajnok:

1. Riza Kayaalp (Törökország)

2. Danila Sotnikov (Olaszország)

3. VITEK DÁRIUSZ és Konsta Johannes Maeenpaeae (Finnország)

a döntőben:

Kayaalp-Sotnikov 4-0

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 15:19
×
×
×
×