Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: tottenhamhotspur.com

Elkapta a koronavírus a londoni elitklubot

Úgy tudni, az első csapat több játékosa és stábtag fertőzött.

Több koronavírusos esetet is regisztráltak a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál – értesült a brit PA hírügynökség.

A multimédiás tartalomszolgáltató úgy tudja, hogy az első csapat több játékosa és az edzői stáb két tagja kapta el a vírust, bár a fertőzést még meg kell erősítenie a PCR-teszteknek.

Ha valóban elérte a járvány a klubot, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül az együttes, ugyanis csütörtökön a Rennes-nel játszik fontos mérkőzést a Konferencia Ligában, majd a bajnokságban vasárnap a Brighton, jövő csütörtökön pedig a Leicester vendége lesz, azaz egy héten belül három összecsapás vár rá.

Amennyiben rosszabbodik a helyzet, azaz többen megfertőződnek, elképzelhető, hogy a meccsek halasztására kéri majd a Premier League-et a Tottenham. A Rennes elleni találkozót minden bizonnyal megrendezik, miután az európai szövetség szabályai szerint egy klub csak akkor kérhet halasztást, ha nincs legalább 13 bevethető játékosa vagy egyetlen nevezett kapusa sem.

A londoni egyesület egyelőre nem kommentálta a PA értesülését.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×