Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
322.09
bux:
125337.21
2026. február 24. kedd Mátyás
Edin Dzeko, a Róma (b) és Ilzat Akhmetov, a Moszkva játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a G csoportban játszott AS Roma - CSZKA Moszkva mérkőzésen a római Olimpiai Stadionban 2018. október 23-án. A találkozót a hazai csapat nyerte 3-0-ra.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Gazdát cserélt az AS Roma

Dan Friedkin amerikai milliárdos megvásárolta a patinás labdarúgóklubot.

A fővárosi csapat közleményben jelentette be, hogy az új és az eddigi tulajdonosok szerdán este írták alá a szerződést, amely szerint 591 millió euróért cserébe került át a Friedkin Csoporthoz az egyesület. Az átadás-átvétel a következő napokban történik meg.

Az elnök, James Pallotta közleményében arról írt, hogy meggyőződése szerint az új vezetéssel a klub jó kezekbe került és fényes jövő vár az együttesre.

Az olasz származású, de szintén amerikai James Pallotta vezette befektetői csoport 2012-ben vette meg az AS Romát, amely az irányításával nem tudott átütő sikereket elérni, ráadásul a hosszú ideje tervezett új, saját stadion építését sem tudta megvalósítani, ezért döntött az eladás mellett az AS Roma elnöke.

Az olasz bajnokság ötödik helyén záró Roma csütörtökön az Európa-liga nyolcaddöntőjében mérkőzik meg a Sevillával Duisburgban.

Címlapról ajánljuk

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×