Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.25
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vettel szerezte meg a pole pozíciót Japánban

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombatról vasárnap halasztott időmérő edzését, így a három óra múlva kezdődő futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 32 éves versenyzőnek ez az idei második, egyben pályafutása 58. időmérős elsősége, a szuzukai pályán ötödször az övé az első starthely.

A második rajtkockát Vettel csapattársa, a monacói Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik pozícióból Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája vághat majd neki az 53 körös versenynek.

A világbajnoki pontversenyt vezető, címvédő, és hatodik vb-diadalára hajtó brit Lewis Hamilton (Mercedes) a negyedik köridőt érte el, így Bottas mellől kezdheti meg a versenyt.

A harmadik sorból a két Red Bull startolhat majd, Max Verstappen ötödik, Alexander Albon hatodik lett.

A Japán Nagydíj időmérő edzését a Hagibisz tájfun érkezése miatt halasztották szombatról vasárnapra.

A futam 7.10 órakor startol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

2. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Lando Norris (brit, McLaren)

5. sor:

Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

Romain Grosjean (francia, Haas)

6. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

7. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

8. sor:

Nico Hülkenberg (német, Renault)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

9. sor:

Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

George Russell (brit, Williams)

10. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Robert Kubica (lengyel, Williams)

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×