Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
332
bux:
120942.81
2026. január 16. péntek Gusztáv
A szerb Marko Nikolics, a Videoton FC új vezetőedzője bemutatkozó sajtótájékoztatóján Székesfehérváron 2017. június 8-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Nagy tettre készül a Vidi Európában

A Vidi tiszteli a BATE Boriszovot eddigi eredményeiért, de a három pont megszerzése lesz a cél csütörtökön – mondta a fehérvári csapat vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első találkozója előtt.

Marko Nikolic szerint élvezniük kell a játékot a legapróbb részletekre is figyelve, mert ez hozhatja el a sikert. Amennyiben jó eredményt érnek el a fehéroroszok ellen, akkor akár nagyobb célokat is kitűzhetnek maguk elé - vélekedett.

A tréner azt mondta, hogy sikerült jól felkészülniük a találkozóra, tudják, mit kell tenniük a győzelemért. Megjegyezte: az UEFA-együttható alapján a vendégek az esélyesek, de a nyár folyamán a Vidi bebizonyította, hogy nem ez dönt a pályán.

Fontos láncszem távozott

Marko Nikolic elmondta: nagyon szomorú a szerb Danko Lazovic döntése, visszavonulása miatt. Úgy gondolja, egy-két évig még magas szinten tudott volna teljesíteni a pályán, ez látható volt a nyár folyamán is.

Az edző remek játékosnak és kiváló embernek tartja Lazovicot, aki eddig fontos láncszeme volt a csapatnak. Jelezte, tiszteletben tartja a támadó döntését, aki mindig szeretett nagy célokért küzdeni, de vannak még a keretben jó páran, akik hozzá hasonlóan "nem elégednek meg a középszerrel".

Marko Nikolic hangsúlyozta, hogy rendkívül kemény csoportba kerültek, mert

mindegyik ellenfelük "BL-szintű", de szerinte a Vidi képes felvenni velük a harcot.

Úgy vélte, nem döntetlenekkel kell felhívni magukra a figyelmet, mert úgy valószínűleg nem lesz esélyük továbbjutni, hanem győzelmekre van szükségük.

"Nem a véletlen műve a csoportkör, azt a minőséget szeretném látni, ami ezt lehetővé tette" – fogalmazott.

Hibátlan játék kell

Pátkai Máté, a Vidi válogatott középpályása emlékeztetett arra, hogy a BL-ben három éve kiegyenlített párharcot vívtak a fehéroroszokkal. Azóta a fehérvári gárda sokat erősödött, így hazai pályán a három pont megszerzése lehet a cél. Mint mondta, a csoportkörös szereplés lehetőséget ad egy kiugró sikerre, ám ehhez mindenkinek hozzá kell tenni tudása legjavát.

Kérdésre válaszolva elmondta: sokan azt várják tőlük, hogy brillírozva nyerjenek meccseket, de ha csúnya és védekező játék vezet sikerre, akkor azt fogják játszani. A BATE papíron a leggyengébbnek tűnő ellenfelük, de a legyőzésük csak hibátlan védekezés és a várhatóan kevés gólszerzési lehetőség kihasználása mellett lehetséges - mutatott rá.

Hat év szünet után csütörtökön rendezik az első olyan fordulót a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, melyben magyar csapat is érdekelt. A bajnok Vidi FC a Groupama Arénában fogadja a fehérorosz csapatot. A székesfehérvári együttes csoportjának, a L jelű négyesnek a másik mérkőzésén az angol Chelsea a görög PAOK vendége lesz. Mindkét mérkőzés 18.55-kor kezdődik. A Vidi EL-meccseit a Sport1 TV közvetíti.

A Chelsea elleni december 13-i meccsre már elfogytak a jegyek.

A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg az európai kupaküzdelmeket. Az első fordulóban a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét búcsúztatta (1-1, 2-1), majd a bolgár bajnok Ludogorecet (0-0, 1-0). A harmadik körben a svéd ligában első Malmőt is felülmúlták a fehérváriak (1-1, 0-0), ám a görög AEK Athénnal szemben alulmaradtak (1-2, 1-1), így átkerültek az Európa-liga csoportkörébe.

A Vidi a 2012/13-as idényben, szintén a második számú nemzetközi kupában szerepelt: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

A csoportkörös meccseket csütörtökönként - szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án - rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×