eur:
369.22
usd:
344.69
bux:
48117.93
2023. június 6. kedd Cintia, Norbert
Úszóverseny a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én.
Nyitókép: Máthé Zoltán

A jövő olimpiai bajnokai a Duna Arénában

Harminckilenc ország közel 300 versenyzője nevezett a szerdán kezdődő budapesti junior műúszó-világbajnokságra, amely Lisa Schott, a FINA sportági technikai bizottságának elnöke szerint minden idők legjobb versenye lehet.

A kanadai sportvezető a vasárnapig tartó esemény kezdete előtt hangsúlyozta: szereti Budapestet, második otthonának tekinti, s a magyarok vendégszeretetét ismerve biztos abban, hogy óriási siker lesz a vb. Emlékeztetett rá, hogy a Duna Arénában a jövő olimpiai bajnokait láthatják majd a nézők.

Balogh Sándor, a szervezőbizottság elnöke felidézte, hogy éppen egy évvel ezelőtt már zajlott az eddigi legnagyobb magyarországi sportesemény, a vizes világbajnokság. Felhívta a figyelmet arra, hogy a májusi budapesti felnőtt műúszó-világkupának volt olyan győztese, aki juniorkorú, így most itt lesz a mezőnyben.

Szántó Éva, a szervezést végző cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, a tavalyi világbajnokságnak köszönhetően megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a junior vb sikeres megrendezéséhez, csak az időszak és a volumen más.

Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy Natalja Taraszova három évvel ezelőtti szövetségi kapitányi kinevezése óta az orosz iskolát követik, a kemény munkának már lassan megvan a gyümölcse, s a bírók is egyre magasabbra értékelik a magyar versenyzők teljesítményét.

Taraszova elmondta, három éve közepes szinten volt a magyar szinkronúszás, s azóta több szempontból is rengeteget sikerült fejlődnie. "Bízok abban, hogy a lányok meg tudják mutatni, hogy a közvetlen élmezőny közelében vannak" - emelte ki a szövetségi kapitány.

A magyar versenyzőknek a 12-17. helyezés megszerzése a reális – mondta Iker Bernadett. Reményét fejezte ki, hogy a kilenc versenyszámból egy-kettőben be tudnak jutni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 közé. Erre leginkább a kombinációs kűrben vagy valamelyik egyéni számban lát esélyt.

A versenyre szerdán és csütörtökön ingyenes a belépés, a péntektől vasárnapig tartó időszakra 400 és 800 forintba kerülnek a jegyek.

Címlapról ajánljuk
AKTUÁLIS
VIDEÓ
Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Jelentősen emelkedtek a tőzsdék múlt héten, miután az amerikai törvényhozók elfogadták az amerikai adósságplafonról szóló törvényjavaslatot. Az ázsiai piacok nagyrészt emelkedtek hétfőn, miután Joe Biden hétvégén aláírta az amerikai adósságplafonról szóló törvényt. Ezzel szemben európai tőzsdék a múlt pénteki rali után iránykereséssel kezdték ezt a hetet, és az USA-ban is csak minimális elmozdulások látszanak. Mindeközben az olajárakra is érdemes figyelni, amelyek felpattantak azt követően, hogy Szaúd-Arábia további napi egymillió hordóval csökkenti a kitermelést, és további termeléscsökkentést ígért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×