Infostart.hu
eur:
354.55
usd:
310.92
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
A Kancsendzönga megmászására induló Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a Liszt Ferenc-repülőtéren 2018. április 1-jén. A Kalifa Himalája Expedíció keretében útnak induló hegymászó az előzetes tervek szerint május közepén mássza meg a Himalája harmadik legmagasabb, 8586 méteres hegycsúcsát. Varga Csaba az alaptáborban, az emlékfalon fogja elhelyezni a 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

8586 méter a cél, oxigénpalack és teherhordók nélkül

Elindult a Kalifa Himalája Expedíció keretében Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8586 méteres Kancsendzöngát.

Varga Csaba vasárnap este indult el Budapestről, az expedíciót szponzoráló Kalifa termékcsalád tulajdonosával, Sarhan Omarral, aki az alaptáborig kíséri a mászót. Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy Isztambul érintésével hétfőn érkeznek meg Katmanduba, ahonnan tovább indulva nagyjából a hónap közepére érnek el az alaptáborig. Onnantól nagyjából egy hónap lesz, mire a csúcstámadásra sor kerülhet.

Budapest, 2018. április 1.
A Kancsendzönga megmászására induló Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a Liszt Ferenc-repülőtéren 2018. április 1-jén. A Kalifa Himalája Expedíció keretében útnak induló hegymászó az előzetes tervek szerint május közepén mássza meg a Himalája harmadik legmagasabb, 8586 méteres hegycsúcsát. Varga Csaba az alaptáborban, az emlékfalon fogja elhelyezni a 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2018. április 1. A Kancsendzönga megmászására induló Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a Liszt Ferenc-repülőtéren 2018. április 1-jén. A Kalifa Himalája Expedíció keretében útnak induló hegymászó az előzetes tervek szerint május közepén mássza meg a Himalája harmadik legmagasabb, 8586 méteres hegycsúcsát. Varga Csaba az alaptáborban, az emlékfalon fogja elhelyezni a 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktábláját. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A sportoló elmondta, hogy eddig még sosem mászott meg ilyen magas hegyet, ez is nagy kihívás lesz számára és bár a Kancsendzönga nem a legnehezebb hegy a nyolcezresek közül, mégis van benne néhány kifejezetten nehezen mászható rész.

"Az utolsó szakasz és a csúcstámadás elég meredek és nagyon kell figyelni, de vannak kisebb és nagyobb jégfalak is, amiket még előtte ki kell mászni. Nem a legnehezebb hegy és nem is a legmagasabb, de mindenből van benne" - fűzte hozzá.

Arról, hogy mire kell igazán figyelnie a hegyen, azt mondta, "majd kialakul", sok mindentől függ, de felkészült az útra és megpróbálja kihozni a maximumot ebből az expedícióból is: nemcsak fel akart jutni a csúcsra, de épségben haza is szeretne érni.

Elmondta, hogy nem végzett speciális felkészülést, úgy edzett erre a mászásra is ahogy korábban; terepfutással és gyakori túrázással, viszont az utóbbi időben napi egy óra helyett kettőt futott, összesen heti 100-120 kilométert és igyekezett minden hétvégén mászni is.

Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére

A Kalifa Himalája - Kancsendzönga Expedíció 2018 egyik fontos célja az is, hogy a csúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókról is megemlékezzen és tiszteletükre az alaptáborban egy emléktáblát helyezzen el, valamint mászás közben megkoszorúzza azt a helyet, ahol a hegymászók a feltételezések szerint eltűntek.

Budapest, 2018. március 29.
A Kalifa Himalája Expedíció által közreadott képen a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a Kancsendzöngát 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktáblája 2018. április 1-jén. Ezen a napon indult el Budapestről Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó a Kalifa Himalája Expedíció keretében, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a 8586 méteres Kancsendzöngát. Varga Csaba az emléktáblát az alaptáborban, az emlékfalon fogja elhelyezni.
MTI Fotó
Budapest, 2018. március 29. A Kalifa Himalája Expedíció által közreadott képen a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a Kancsendzöngát 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléktáblája MTI Fotó

"Erőss Zsolt hiteles és sikeres hegymászó volt, egy ösztönző modell" - emelte ki Varga Csaba. Hozzátette: "az ő expedíciójuk legnagyobb tanulsága, hogy tudni kell visszafordulni és ha azt érzem, hogy nem érek fel úgy, hogy vissza is tudjak jönni, akkor inkább hagyni kell és egy másik alkalommal újra megpróbálni".

A hegymászó - akinek támogatója a Hazajáró című műsort gyártó cég is - missziója, hogy munkásságával a Kárpát-medencei magyarságot is motiválja. "Fontos, hogy bárhol éljünk is, őrizzük meg magyarságunkat, emberszeretetünket és tiszteljük a mellettünk élő más nemzetiségűeket is" - fogalmazott.

Varga Csaba a Bihar-hegység meghódításával kezdte meg hegymászó karrierjét, majd a 7010 méter magas Khan Tengri volt 2009-ben az első igazán nagy kihívás számára. A nyolcezresek közül 2013-ban a Gasherbrum II. 8035 méteres csúcsára jutott fel, majd egy évvel később a 8051 méter magas Broad Peakere, tavaly szeptemberben pedig a Föld nyolcadik legmagasabb csúcsát, a 8163 méter magas Manaszlut mászta meg sikeresen.

Varga Csaba oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélküli mászik és igyekezni fog, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja: a hegyen napenergiát használ és minden felszerelést, valamint az akár több hónapos ott tartózkodás alatt keletkezett hulladékot is lehozza a hegyről.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×