Infostart.hu
eur:
385.25
usd:
331.89
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Vizsgálat indul, állítólag államilag irányított doppingolás zajlott Kínában

Vizsgálat indul, állítólag államilag irányított doppingolás zajlott Kínában

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít a Kínát ért vádak miatt, melyek szerint az ázsiai országban az 1980-as és 1990-es években szisztematikus, központilag irányított doppingolás folyt.

Az ügy a német ARD csatorna egy hétvégi dokumentumműsorában került nyilvánosságra, ebben a 79 éves orvos, Hszüe Jin-hszian, aki a 80-as években több sportág válogatottja mellett is dolgozott, arról beszélt, hogy szerinte tízezer sportoló volt érintett a doppingolásban.

A doktornőt állítása szerint azért rúgták ki, mert az 1988-as szöuli játékok előtt megtagadta, hogy tiltott szereket adjon a versenyzőknek.

A Németországban menedéket kérő Hszüe Jin-hszian már 2012-ben is megfogalmazta vádjait, most pedig azt állította, hogy a korábbi kínai érmek "doppingban lettek áztatva", s szerinte valamennyit vissza kellene venni.

A WADA a kijelentésekre reagálva eljárást kezdeményezett, ennek első lépéseként felkérte független nyomozati szervezetét, hogy minden információt gyűjtsön be az ügyről.

Az ARD csatornának nem ez az első tényfeltáró riportja doppingügyekben, a német televízió leplezte le az államilag támogatott orosz doppingolást is.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×