Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.96
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Cseh László elárulta, mi a nagy ellensége

"A 200 pillangó után eljutni az eredményhirdetésig lehet, hogy nehezebb volt, mint magát a távot leúszni" - mondta a DIGI Sport csatorna Sport 24 híradójának a Cseh László az úszó Budapest Bajnokság után, amely a budapesti vizes vb fő tesztversenye volt. A versenyigazgató gyűjti az észrevételeket - eddig 34 jutott el hozzá -, és a munkatársaival próbálnak mindent megoldani.

Tóth Ákos versenyigazgató elmondta, hogy a mostani versenyt úgy rendezték meg, mintha már most a világbajnokságra került volna sor. Az esetlegesen még előforduló problémákat igyekeznek megoldani a rajtig. "Nagyon érdekel a versenyzők véleménye, hiszen ők azok, akik először 'megkóstolják' a vizet, és ők úsznak. Mindenkit kértem - de az edzőket is -, hogy ha bármilyen észrevételük van, azonnal szóljanak.

Most a harmincnegyediknél tartok, amit felhasználunk, listára tesszük, és mindegyiket el kell intézni."

Cseh László is mondott pár észrevételt a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton. "Az uszoda szerintem tökéletes, a melegítő medence nagyon jó, kellemes ott is úszni, el lehet könnyen helyezkedni, persze, majd ma jönnek a külföldi csapatok, jóval szűkösebb lesz a hely, de egyelőre minden rendben volt. Ami kicsit furcsa, hogy elég sokat kell sétálni, hiszen nagyon-nagy a létesítmény. A 200 pillangó után eljutni az eredményhirdetésig lehet, hogy nehezebb volt, mint magát a távot leúszni."

A kétszeres világbajnok persze szívesen sétálna a dobogóig egy vb-éremért. "Mindenképpen, de azért remélem, hogy

addigra engedik a liftet használni, mert a lépcsőzés a nagy ellenségem."

Cseh László 200 pillangón már bezsebelt egy aranyat a vb-helyszínen. "Nagyon örülök, hogy ilyen jó verseny volt, jól ment az úszás, jól éreztem a tempókat, a hosszokat. Ez mindenképpen biztató, de az elkövetkező időszakban ennél még sokkal jobbra lesz szükség. A vb-rajtig ezt még össze tudjuk rakni" - tette hozzá a háromszoros olimpiai ezüstérmes klasszis.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×