Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Az Arsenal megfosztotta a duplázástól a Chelsea-t

Az Arsenal nyerte a labdarúgó FA Kupát, miután a szombati, Wembley Stadionban megrendezett fináléban 2-1-re legyőzte a bajnok Chelsea-t.

A találkozón a bajnokságban csak ötödikként zárt Ágyúsok szereztek vezetést Alexis Sánchez góljával a 4. percben, majd az első negyed óra végén a kapufát is eltalálták. A bajnok Chelsea nem igazán volt veszélyes londoni riválisa kapujára.

A második játékrészben Victor Moses 11 percen belül két sárga lapot kapott, így emberhátrányba került Antonio Conte csapata. Ennek ellenére Diego Costa révén a 76. percben egy szép egyéni megmozdulás után egyenlített, de három perccel később, Aaron Ramsey góljával ismét az Arsenalnál volt az előny. A hajrá még egy Mesut Özil kapufát hozott, de az eredmény már nem változott. Az észak-londoniak megérdemelten nyerték meg a finálét

Az Ágyúsok négy éven belül a harmadik, összességében pedig a 13. FA Kupa-elsőségüket ünnepelhették, ezzel vezetik a vonatkozó örökranglistát a 12 végső győzelemnél tartó Manchester United előtt. A csapat vezetőedzője, Arsene Wenger jövője viszont továbbra is kérdéses: az Arsenalt 1996 óta irányító francia trénernek júniusban lejár a szerződése, és egyelőre nem tudni, hosszabbít-e vele a klubvezetés. Wengernek ez volt az 1175. találkozója az észak-londoniak kispadján.

FA Kupa, döntő:

Arsenal-Chelsea 2-1 (1-0)

gól: Sánchez (4.), Ramsey (79.), illetve Costa (76.)

piros lap: Moses (68.)

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×